KözéletHadisírok újraszentelése

2013. május 23., csütörtök
 
Hadisírok újraszentelése

Negyvenhét II. világháborús hadisírt állítottak helyre és a Hősök Napja tiszteletére összesen 64 sír újraszentelésére kerül sor a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben május 26-án 11 órakor.

 

 

 

 

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, a Történelmi Vitézi Rend Csongrád megyei tagozata és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nagy feladatra vállalkozott.

Az alakulat katonái szabadidejükben kezdtek el a hadisírok helyreállításával foglalkozni. Az ügyet hamarosan az alakulat parancsnoksága is felkarolta, és felvették a kapcsolatot a Honvédelmi Minisztérium illetékes főosztályával, valamint Hódmezővásárhely önkormányzatával.

 

A Kincses temető Hősi parcellájából 47 fejfa hiányzott. A probléma a Történelmi Vitézi Rend helyi tagozata előtt is ismert volt, hiszen már 5 éve foglalkoznak a hadisírok felkutatásával és helyreállításával. A tervek elkészítése, és a szerződések megkötése után D. Szabó István kőfaragó mester elkészítette a fejfákat és a hozzátartozó betontuskókat. Idén április közepén - immár a Zrínyi Miklós laktanya komendánsaival kiegészülve - megkezdődött a területrendezés. A talajmunkák elvégzéséhez a Művelettámogató Műszaki Zászlóalj katonái is hozzájárultak a munkagépeikkel. Egy új utat is kellett építeni, amelyhez az önkormányzat nyújtott segítséget. A Hősi parcella sarkára egy emlékfal épült, amelyre Petró Attila, a Nyírmárvány Kft. tulajdonosa egy afrikai márványból készült emléktáblát adományozott a Hősök Napja tiszteletére.

A mostanra teljesen felújított összesen 64 hadisír újraszentelésére kerül sor a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben május 26. (vasárnap) 11 órakor.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A csapdába ejtett valóság

A csapdába ejtett valóság

Sonkoly Tibor: "Megfontolt, töprengő alkat vagyok, de a megvalósítást már az ihletettség sodrára bízom." A 70 éves festőművész összegző tárlata nyílik május 24-én a Tornyai-múzeumban.

A Nemzeti Sírkertbe temetik Rácz Sándort

A Nemzeti Sírkertbe temetik Rácz Sándort

Május 23-án csütörtök délután vesznek végső búcsút Hódmezővásárhely szülöttétől, Rácz Sándortól, a Magyarok Világszövetségének  tiszteletbeli elnökétől.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...