GazdaságGyűlik a pénz a nyári étkeztetésre

2013. június 13., csütörtök
 
Gyűlik a pénz a nyári étkeztetésre

Június 6-i keltezéssel 13 millió 956 ezer forint támogatást nyújt Hódmezővásárhelynek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Továbbá, a BM a gyermekétkeztetési feladatok támogatásának kiegészítéséről döntött, amely értelmében Vásárhely további  5 millió 616 ezer forint előleget kap, amelynek június 28-ig történő kifizetéséről is döntöttek.

 

 

Közzétette az Emberi Erőforrások Minisztériuma azoknak az önkormányzatoknak a listáját, amelyek nyertek a szociális nyári gyermekétkeztetésre kiírt pályázaton. 37 Csongrád megyei település összesen 75.5 millió forintot fordíthat erre a célra. Köztük a hódmezővásárhelyi Önkormányzat.

 

Mint arról beszámoltunk néhány hete Almási István Hódmezővásárhely polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tavalyihoz hasonlóan, ismét kezdeményezés indítanak, a lakosság pénzbeli felajánlását kérve, annak érdekében, hogy a nyári szünetben, június 17 és augusztus 15-e között 1100 hátrányos helyzetű diák ellátása megoldható legyen. 44 napon át a 6 és 12 év közötti gyerekeknek szeretnék biztosítani a napi meleg ételt.

 

Ehhez ismét pályáztak, amelynek eredményeként közel 14 millió forintot nyertek, valamint 50 százalékos normatív étkezési díjkedvezményben részesülő diákok után járó 5 és félmillió forintos támogatást kaptak.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Kormányhivatal
 

Olvassa el ezt is!

Rövidebb idő alatt piacképes szakma

Rövidebb idő alatt piacképes szakma

Úgy vélik, a Fekete Sasban ma bemutatott rövidebb képzési idejű hét szakmát elvégzőknek, Hódmezővásárhelyen és környékén lesz elhelyezkedési lehetőségük. Képekkel!
11 hetes lesz a nyári szünet

11 hetes lesz a nyári szünet

Pénteken az iskolákban megkezdődik a nyári szünet. A diákok és szüleik az idén is táborok sokasága közül választhatnak. A tanulók közül sokan nyári munkát vállalnak.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.