SportGyőzelemmel búcsúztak az alapszakasztól

2016. április 4., hétfő
 
Győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól

Győzelemmel fejezte be a 2015-16-os szezon alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata. A vártnál nehezebb első félidő után győztek a Budafok otthonában, ahol a mérkőzés második felében mindössze 16 pontot engedtek ellenfelüknek. 

 

 

 


 

Finoman szólva sem kezdtek jól a vendégek. Az első negyedben alig tudtak betalálni, míg a hazaiak nagyon elkapták a fonalat. Az első kisszünetre a fővárosiak magabiztos vezetést szereztek, 26-21 volt az állás.

 

A kék-sárgák vesszőfutása a következő periódusban sem ért véget, a Budafok újabb néhány egységet tudott hozzátenni az előnyéhez. Náluk első sorban Drevenka és Fehér villogott, míg a másik oldalon Czibere és Varga Dániel volt eredményesebb társainál. A Vásárhely ennek köszönhetően valamelyest szépíteni tudott, de a félidőre 13 pontos hátrányba került.

 

Ezután mintha teljesen új meccs kezdődött volna, begyújtotta a rakétákat a Kosársuli. 5 perc játékot követően már csak 2 pontra voltak vendéglátóiktól, sőt a fiatal Varga Zalán középtávolija után már nekik állt a zászló. (38-39) A folytatásban szorosan alakult az állás, a győzelem sorsa teljesen nyitott maradt a zárójátékrész előtt.

 

47-48-nál indult az utolsó 10 perc. Majd néhány kosárváltás után 50-53-nál mintha beragadt volna az eredményjelző. A Csongrád megyeiek törték meg a gólcsendet, az akkor már 18 pontos Varga Dániel kétszer talált be egymás után. A hét pontos vezetést még további kosarakkal fejelték meg, így a vásárhelyiek győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól.

 

Microsec Budafok - Vásárhelyi Kosársuli SE 54-71 (26-11, 12-14, 9-23, 7-23)

 

NBI B csoport, XXII. fordulót vezette: Menyhárt F. és Sentényi B.

Budapest, BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, 50 néző.

Kosársuli: Wirth 6, KELEMEN 14/6, Pavlovic 2, Vas 8/6, VARGA D. 20,

csere: Mócsai -, CZIBERE 10, Kis Molnár -, VARGA Z. 11, Nagy -.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: „Egy borzalmas első félidő után sikerült felrázni a játékosaimat. Jót tett a mérkőzés alakulásának, hogy megváltozott a hozzáállásunk, de a zóna védekezés is bejött. Végül hoztuk a kötelezőt."

 

A Kosársuli a nyugati ötödik Bonyhád ellen kezdhetik majd a középházi rájátszást.

 

 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Makón is összedugják fejüket a kemény fiúk

Makón is összedugják fejüket a kemény fiúk

Egy szegedi csapata mellett egy lelkes makói gárda is az amerikai futball Dél-alföldi meghonosítására szánta el magát. Jövőre már tétes meccset játszanának. Képekkel!
Ismét képben a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat

Ismét képben a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat

Az elmúlt évek kissé elsikkadt kommunikációja után talán a vásárhelyi Önkormányzat most majd jobban odafigyel a munkájukra, ötleteikre.
Újabb győzelemmel a tabella élén

Újabb győzelemmel a tabella élén

Utasi Gábor fiai a vártnál könnyebben diadalmaskodtak a jelenlegi helyezésüknél többre hivatott Békés ellen. Folytatás a Debrecen ellen.
TBC-s egyetemistákat találtak Szegeden

TBC-s egyetemistákat találtak Szegeden

Két tuberkulózissal fertőzött hallgatót találtak a Szegedi Tudományegyetemen.
 

És ezt már olvasta?

A Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntősei
A Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntősei Az elődöntők után 11 produkció jutott be a döntőbe, amely december 14-én 18 órakor kezdődik a BFMK színháztermében.
 
Horizont - A Kerámia Szimpózium idei alkotásai
Horizont - A Kerámia Szimpózium idei alkotásai Az Alföldi Galériában december 5-én, csütörtökön 16 órakor nyílik meg a XXII. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállítása.
 
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020 Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 
2020 divatszíne a Neo Menta
2020 divatszíne a Neo Menta Kapocs a technológia, a tudomány és a természet között a Neo Mint. A 2020-as év színe a NEO MENTA. Optimista hangulatot sugároz a 2020-ban aktuális eseményekre reflektálva.
 
A családfakutatás rejtelmei
A családfakutatás rejtelmei A vásárhelyi Levéltárban maximális létszámmal december 4-én elindult az első családfakutató kurzus, amely a Magyar Nemzeti Levéltár HETEDÍZIGLEN programjának része.
 
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020 Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 
Érmes helyezésekkel végeztek a vásárhelyi mazsorettek
Érmes helyezésekkel végeztek a vásárhelyi mazsorettek A Mezőtúr Open Nyílt Majorette Versenyre 19 csoport nevezett be, köztük az éppen most egy éves Crystal Dance Club mazsorettjei.