KözéletGyermekkarácsony a várostól

2010. december 10., péntek
 
Gyermekkarácsony a várostól

59 egyéni vállalkozó, cég, vállalat anyagi támogatása, valamint 17 magánszemély és vállalkozás ajándéka és szolgáltatása révén 1507 gyereket látnak vendégül a Fekete Sas nagytermében szombaton és vasárnap.

 

 

Az összefogás és a jótékonykodás a nehezebb anyagi körülmények között élő családok gyerekeinek ebben az évben is örömteli pillanatokat szerez . Az Oktatási-, Kultúrális-, Ifjúsági-, Sportbizottság elnöke Havasi Katalin képviselő portálunknak elmondta, 59 egyéni vállalkozó, cég, vállalat anyagi támogatása, valamint 17 magánszemély és vállalkozás ajándéka és szolgáltatása révén 1507 gyereket látnak vendégül a Fekete Sas nagytermében szombaton és vasárnap. December 11-én 13 óra és 17 óra, 12-én, vasárnap pedig délelőtt 9 óra és 13 óra között az ajándékcsomagok, könyvek és egyéb meglepetések mellé változatos műsor várja a gyerekeket. Száraz Nagy Tamás zenés műsora, az Árendás és a Kankalin néptáncegyüttesek tagjainak fergeteges táncháza ígér jó szórakozást  a Városi Gyermekkarácsonyon. És persze az ilyenkor elmaradhatatlan kézműves foglalkozáson a gyerekek is készíthetnek a szüleiknek apró ajándékokat.  

 

Olvassa el ezt is!

A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.