GazdaságGyerekruha - leárazáskor a legelőnyösebb vétel

2017. február 27., hétfő
 
Gyerekruha - leárazáskor a legelőnyösebb vétel

A gyerekes családok jól tudják, a költségvetésükben tetemes tétel a csemeték öltöztetése. Akár kétéves egy gyerek, akár tizenhat, egyfolytában, hétről hétre nő, és minden szezonban új ruhatárra van szüksége.

 

 

 

 

 

 

Míg mi, unalmas felnőttek kivesszük a tavaly tavaszi ruháinkat a szekrényből márciusban, a gyerkőcnek mindent megveszünk, a nadrágtól, szoknyától a zoknin át az esőkabátig. És ha szépen, igényesen szeretnénk a kicsiket járatni, akkor ez igen sokba is kerülhet.

Persze az élelmes szülők tudnak erre a problémára remek megoldásokat. A ruhacserebere szuper ötlet, és sokan örökítik át a gyerekek ruháit, főleg a családon belül.

 

Ez azonban leginkább a legkisebbekre, babákra és tipegőkre használható megoldás.

Ők valóban hónapról hónapra kinövik a ruháikat, így érdemes a nagytestvértől, rokonoktól, barátoktól kapott öltözékeket is használni.  (Persze, ki tud ellenállni egy dizájnosabb babaholminak, ami elbűvülően áll majd a kicsin?)

 

A nagyobbaknál, két-három éven felül nem igazán működik az öröklés, hiszen az örökmozgók minden ruhájukat elnyűvik.

 

Használtan csak akkor vegyünk például gyerekcipőt, ha garantált, hogy azt előző gazdája nem hordta, hanem mondjuk egy téves méretválasztás miatt dobozban lapult. Az óvodásoknak és nagyobb korosztálynak már az üzletek választékából érdemes elsősorban válogatni.

 

Ezért aztán szuper lehetőség, ha szezon végén olcsóbban jutunk hozzá az alapdarabokhoz. A téli kollekciókból sok minden kiválogatható, amit ráadhatunk a gyerekre tavasszal is, ilyenek a benti cipők, fehérneműk, zoknik, pizsamák, hosszú ujjú felsők, farmerek.

 

Szerencsére a gyerekek öltözködése kevésbé divatérzékeny, nem jönnek-mennek a trendek, mint például a fast fashionben. Így semmi akadálya, hogy ‘divatjamúlt’ darabokat hordjon a következő szezonban, vagy szezonokkal később a csemete.

 

Persze ha fiunk, lányunk már tizenéves, ez kevésbé könnyen átvihető, de amíg mi pénzeljük az öltözködését, némileg tudunk észérvekkel hatni.

Nagy kérdőjel mindig a családnak, hogy téli holmit érdemes-e beszerezni a következő télre. Hiszen a lottószámokat néha könnyebb megtippelni, mint hogy mennyit fog nőni a gyerek. Meglehetősen bosszantó, mikor előkerül például egy gyönyörű kis csizma, és épp ki van nőve, mire eljönne az az időjárás, amiben felvehető.

 

A gyerekruha kollekciók szerencsére ma már rugalmasabban állnak a méretkérdéshez, mint régen, és ez sokat segíthet.

 

Évekkel ezelőtt egy ruha cimkéjén például a ‘92 centi’ állt kereken, vagy az ‘5 éves’ korosztály.  

Ma már szélesebb réteget céloznak meg, és például ‘122-128 centi’ jelzés áll a ruhákon. Ez arról ad tájékoztatást, hogy 122 centis gyermekünkre már jó az adott termék. Kicsit nagy még rá, de már hordható; ha dzsekiről van szó, például a gyerkőc ujjai már kinn lesznek a dzseki ujjából. A 128 centis gyerekek pedig még éppen beleférnek.

 

Így akár két szezonban is ráadhatjuk - ha nem nő, mint a gomba - a csemetére az adott darabot.  Ez a plusz információ sok márkánál megkönnyíti, hogy egy fél évre-évre előre nagy biztonsággal ruhát vehessünk gyorsan növő kiskorú családtagunknak. 

 
 
x
 

Olvassa el ezt is!

Illegális vadászat, elmaradt trófeabírálat

Illegális vadászat, elmaradt trófeabírálat

Egy dán vadászati magazin által kirobbantott ügy nyomán a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség emelt vádat külföldiek számára vadászatok illegális szervezése miatt.
 Teljesen új műsorral Vásárhelyre érkezik az Eötvös Cirkusz

Teljesen új műsorral Vásárhelyre érkezik az Eötvös Cirkusz

Az egész családnak ajánlható! A meghirdetettel ellentétben új helyszínen, a Kaszap utcában, a Family Centerrel szemben az üres területen lesznek.
A Kosársuli nem tudott nyerni Győrben

A Kosársuli nem tudott nyerni Győrben

Október 3-án este a Győr vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 2. fordulójában.
Nem jött össze a győzelem

Nem jött össze a győzelem

Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 

És ezt már olvasta?

A zongorák királya a Péczelyben
A zongorák királya a Péczelyben Steinway & Sons zongorát kapott a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola. Hamarosan koncerttel avatják fel.
 
Rádió 1 Vásárhelyen is
Rádió 1 Vásárhelyen is A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.
 
Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.