BulvárGripenek hozták a frászt a lakosságra

2016. július 30., szombat
 
Gripenek hozták a frászt a lakosságra

Elég gyorsan tisztázódott, a Szegeden és Makón, illetve a közelükben lévő települések lakói között riadalmat keltő két, egymást követő hangrobbanás eredete, amely szombaton délután, nem sokkal három óra előtt történt.

 

 

 

 


A robbanások ereje olyan nagy volt, hogy beleremegtek az ablakok is. Európában az utóbbi hónapok történései miatt - némileg jogosan - érzékenyebbé vált emberek körében ijedséget okozott, erről a facebook bejegyzések sokasága is árulkodik.

A Hódmezővásárhely ebből kimaradt, bár, mint az a Flightradar térképén látható, a vadászgépek elrepültek a település felett is.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Vásárhelyi Híreket arról tájékoztatta, hogy a Magyar Honvédség két Gripen vadászgépének hangrobbanását lehetett hallani. Mint kiderült a Kecskemétről érkezett gépek, a légtérbe azonosítás nélkül belépő repülő elfogása miatt jöttek.

Mint az a térképen is látható az egyik gép Gárdoros felett kapcsolta be a transzponderét (a radar-válaszjeladóját).  

Hangrobbanás akkor keletkezik ha egy objektum sebessége nagyobb, mint abban a közegben az aktuális hangsebesség. Egyik kísérőjelensége a földön hallható hangrobbanás.

 

 

A hangrobbanás a hirtelen nyomásváltozástól lép fel, és magában a repülőgépben nem észlelhető, hiszen a gép a hangsebességnél gyorsabban repül. A hangrobbanás folyamatosan keletkezik, nem csak abban a pillanatban, amikor a repülőgép átlépi a hangsebességet. A hangsebesség tengerszinten kb. 1200 km/óra. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szélvihar-állók az új molinók

Szélvihar-állók az új molinók

Az óriási népszerűségnek örvendő tűzfalfestés nem volt alternatíva, de a most kihelyezett molinók már különleges anyagból készültek.
Szépek és dinamikusak

Szépek és dinamikusak

Öt új játékossal erősített a HLKC Felnőtt csapata, amely szeptembertől megérdemelten az NBI/B-ben folytatja. Bemutatjuk őket.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.