MozaikGondolta volna?

2016. szeptember 15., csütörtök
 
Gondolta volna?

Minden ember a maga boldogságának kovácsa, de mint az egy alapos felmérésből kiderült, azért nem mindegy hol élünk. Egy felmérés szerint Magyarország két legboldogabb régióinak egyike a Dél-alföldi. A Csongrád Megyében élők viszont átlagosan boldogok’.

 

 

 

 

Életmódfejlesztő zenés estjeivel, előadásaival Hódmezővásárhelyen is többször járt Bagdi Bella személyiségfejlesztő tréner, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke és Prof. Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriumának vezetője sajtótájékoztatón mutatta be a Boldogságtérképet, amihez hasonló kutatás még nem készült Magyarországon.

 

A részletes felmérés rávilágít, hogy hazánk különböző régióiban és városaiban mennyire érzik magukat boldognak az emberek, és az milyen összefüggésben van az életkorral, a családi állapottal, vagy éppen az iskolázottsággal. 

Érdekes kérdésekre ad választ az a nemrégiben bemutatott boldogságkutatás, melynek eredményeként megrajzolták Magyarország Boldogságtérképét. A felmérés egyedülálló, hiszen különböző szociális tényezők és a boldogság eléréséhez és megtartásához szükséges képességek közötti párhuzamok segítségével mutatja meg, hogy hol és mennyire boldogok a magyarok.

 

Bagdi Bella, a Boldogságprogram szakmai irányítója büszke az eredményekre: „Örömmel tölt el, hogy a mi nevünkhöz fűződik egy olyan kutatás, amihez hasonló még sohasem készült Magyarországon. Az eredményekből kiderül, hogy az ország lakóinak boldogságszintje széles skálán mozog, vagyis a közhiedelemmel ellentétben nem olyan búskomor nép a magyar, mint azt sokan hiszik.” – mondta a szakember, majd hozzátette, hogy a felmérések a további munkáját is segítik majd.

 

„Az eredmények arról is árulkodnak, hogy melyik hazai régiókra kell fókuszálnunk a Boldogságprogrammal, vagyis hol van szükség arra, hogy megtanítsuk az embereket boldogságuk növelésére. Ez nem jelent mást, mint a negatív hatásokkal való megküzdést, és a pozitív élmények minél tovább tartó megélését. Ezek mind tanulható képességek, és fontos tudni, a boldogság a saját kezünkben van!”

 

Az ELTE Pozitív Pszichológiai Laboratóriumának vezetője, Prof. Oláh Attila a felmérés szakmai vezetőjeként járult hozzá a Boldogságtérkép sikeréhez, az eredményeket ő részletezte: „Rengeteg érdekességgel szolgálnak az adatok, melyek más, nemzetközi kutatásokkal is összehasonlíthatóak. Kiderült többek között, hogy a nők mindenhol boldogabbnak vallották magukat, de az is, hogy minél kisebb egy település, annál derűsebben látják a világot a lakói, illetve, hogy a magyarok 12,3 százaléka sorolható azok közé, akik a „mentális egészség csúcsán” vannak.

 

Összességében elmondható, hogy boldogabbak a nők, a kistelepüléseken élők, 30-50 közöttiek, családos és diplomás nyugat-magyarországiak, akik hatékonyan kezelik a stresszhelyzeteket és az átlagosnál jobb képességekkel rendelkeznek a boldogságteremtés és annak fenntartása terén. A párkapcsolatban élőknek is több öröm jut az életben, a legboldogabbak pedig egyértelműen a nagycsaládosok – minél több gyerek van egy családban, annál elégedettebbek az életükkel. Kijelenthetjük tehát, hogy a boldogságot a társas kapcsolatokban kell keresni!”

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Brokkolis-diós tészta

Ennivaló receptjeink - Brokkolis-diós tészta

Az először talán meglepő recept elkészítése után kellemesen csalódni, a család többi tagja pedig olaszosan 'bravozni' fog!

Kötelező mini népszámlálás Vásárhelyen és Mártélyon

Kötelező mini népszámlálás Vásárhelyen és Mártélyon

A kérdések között olyan is lesz, hogy mi véleményünk saját jóllétünkről, vagy az egészségi problémából fakadó akadályozottság, illetve a nemzetközi vándorlás.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.