Kultúra, oktatásGenerációk kedvenc írójának titokzatos élete

2014. április 9., szerda
 
Generációk kedvenc írójának titokzatos élete

A hódmezővásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesület és a Németh László Városi Könyvtár Idéző c. irodalomtörténeti sorozatának csütörtöki előadásán Fekete István életével és munkásságával ismerkedhetnek az érdeklődők.

 

 

 


Kele, Lutra, Vuk, Bogáncs, Tüskevár: Fekete István művei generációk kedvenc olvasmánya, ám személyét már életében legendák övezték, a temetésekor kezdődő kultusz pedig azóta is töretlen.

Csak egyetlen adalék: hatvanas éveiben teljesen elszigetelődött, szinte egyáltalán nem járt közönségtalálkozókra, azaz alig szerepelt a nyilvánosság előtt. Ezt próbálta ellensúlyozni azzal, hogy a naponta kapott hihetetlenül sok olvasói megkeresésnek csaknem mindegyikére válaszolt; sokakkal évekig levelezett. E gesztus valósággal fanatizálta rajongóit – akiknek még az utódai is ereklyeként őrzik Fekete István kézírását -, viszont a személyét szinte éterivé tette. Tudták, hogy él és alkot valahol a budai hegyekben, de csak kevesen részesültek abban a megtiszteltetésben, hogy személyesen is találkozhattak vele. E “kiválasztottakat” aztán annyira elbűvölte az író személyisége, hogy a pasaréti viziteken történteket széles körben terjesztették, és még ma is egymást kölcsönösen igazoló emlékként hagyományozódnak nemzedékről nemzedékre.

 

Április 10-én 17 órától, a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban a legendás író személyiségét, életművét Kenéz Éva mutatja be. Az illusztrációban közreműködnek a kör tagjai.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ezek a hódok ütni is tudnak

Ezek a hódok ütni is tudnak

A Hódmezővásárhelyi Hódok Baseball SE rendezheti Vásárhelyen a Magyar Kupa selejtezőt. A továbbjutás nagy esélyesei.
Hangolódás a riói olimpiára

Hangolódás a riói olimpiára

A hódmezővásárhelyi Bujáki Bence 3. helyezést ért el a belgiumi Zolderban a bmx-krossz Európa-bajnokság második futamán.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!