SportFutófesztivál Hódmezővásárhelyen

2015. április 13., hétfő
 
Futófesztivál Hódmezővásárhelyen

A Hódiák SE egy pályázat nyerteseként április 12-én rendezte meg a Hódmezővásárhely I. Futófesztiválját. A Kossuth térről elrajtolt futóversenyt életkori és több más kategóriában hirdették meg és a nevezések nagy száma alapján hatalmas siker volt.

 

 


A kategóriák szerint volt 300 méteres, 3-6 éveseknek; 300 méteres 7-10 éveseknek. 3,5 kilométeres férfi és női táv; 7 kilométeres férfi és női félmaraton, amit nemenként egyéniben, párban, illetve vállaltok dolgozói és rendvédelmi szervek tagjai váltóban futhattak le.

Mind a szervezők, mind pedig a résztvevők máris hagyományteremtő - vagyis évente ismétlendő - rendezvényként tekintenek a jó hangulatú vasárnapi versenyre, amihez az égiek pompás időjárással is hozzá járultak.

 

Nézze meg az egyéni eredményeket ITT! Kattintson!

 

Nézze meg a csapat eredményeket ITT! Kattintson

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy méltatlanul mellőzött költő

Egy méltatlanul mellőzött költő

A Családi tűzhely elnevezésű programsorozatban április 13-ra Váci Mihály költőről állított össze lírai emlékezést Arany-Tóth Katalin költő.
Egy nagyon zavaros ügy

Egy nagyon zavaros ügy

Még a vásárhelyi Önkormányzat sem lát teljesen tisztán! Olyan ez, mint amikor csőcsere után zavaros a csapvíz, csakhogy most tulajdonos csere volt.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.