Kultúra, oktatásFülöp Henrietta kapta idén az Év tanára kitüntetést

2022. június 30., csütörtök
 
Fülöp Henrietta kapta idén az Év tanára kitüntetést

Fülöp Henrietta hegedűtanár kapta idén a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola „Év tanára” kitüntetést.

 

 

 

 

 

 

 


A Szegedi Tudományegyetem (2019. augusztus 1-től új nevén) Bartók Béla Művészeti Karon végzett, majd rögtön a Péczelybe került. Hegedűtanára 20 különböző korú diáknak, de mellette az Ifjúsági Vonószenekarnak és a Ciripelő Zenekarnak is a vezetője.

 

A vonószenekar létrehozásával sok évtizedes hiányt sikerült pótolni, hiszen mint ismeretes a Vásárhelyen működő – nagy hírű – Városi Fúvószenekar mellett nem volt más jellegű hangszeres zenekar. Vagyis most már az ünnepi, egyéb művészeti, vagy fesztiváleseményeken nemcsak fúvós hangszeres, hanem vonóshangszeres muzsika is felcsendül, ami egy-egy művészeti rendezvény, kiállítás esetében autentikusabb lehet. 

 

Fülöp Henrietta elmondása szerint maga is gyakran vállal fellépéseket, ott volt például júniusban a Hegedű Ünnepén a Vigadóban, tavaly szeptemberben pedig 3. helyezést ért el az Zeneiskolai Hegedűtanárok III. Országos Versenyének döntőjén.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Frontális ütközés a 47-esen

Frontális ütközés a 47-esen

Halálos baleset történt június 29-én 13 óra körül a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely közelében.



A nyitás időpontja még bizonytalan

A nyitás időpontja még bizonytalan

Szinte minden engedély megvan már. Vásárhelyen a Hódtói Pihenőpark és az Aldi között tervezik a McDonald’s-t, amelyhez a tervek szerint McDrive is kapcsolódik.
Már négy alpolgármestere van Vásárhelynek

Már négy alpolgármestere van Vásárhelynek

A közgyűlésen módosították az SZMSZ-t, hogy 4 alpolgármestert tudjon kinevezni a vásárhelyi grémium. Kis Andrea maradt alpolgármester.
Kinevezték a Tornyai főigazgatóját

Kinevezték a Tornyai főigazgatóját

Dr. Miklós Péter lett a főigazgató, aki.már nyolc évig volt az intézmény vezetője, azonban egy bírósági ítélet miatt le kellett mondania.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.