KözéletFűben, fában…bírság is lehet

2013. április 30., kedd
 
Fűben, fában…bírság is lehet

„Három hete még a havat lapátoltam ott, ahol most a hirtelen nyárban gyorsan kinőtt a fű, de a közterületesek máris pénzbírsággal fenyegető levelet dobtak be a ládánkba” panaszolta a telefonba egy olvasónk.

 

 

 

 

Nem ő az egyedüli, aki kissé elhamarkodottnak tartja az utóbbi egy hétben Hódmezővásárhely családi házas kerületeiben sok helyre bedobott figyelmeztető leveleket. Ezt „megfejelte” a múlt hét végén a minden postaládába bedobott körpecsétes - 50-150 ezer forintos bírsággal riogató - szórólap, amely összefoglalja a lakosság közvetlen környezetével kapcsolatos elvárható teendőket.

 

Az önkormányzat Lakosságszolgálati Iroda vezetője, Antal István a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, a figyelmeztető levelek és a szórólap egyfajta megelőzést szolgálnak. Szeretnék, ha a lakosság nemcsak a kerítésen belül, hanem kívül, az utcafronton is gondoskodna a tisztaságról, az elburjánzó növényzet vágásáról.

 

Arra a kérdésre, hogy nagyon sok magányos, idős ember él a családi házas részekben, akiknek még egy lehajlás is sokszor gondot jelent, Antal István elmondta, gondoltak a mozgásukban korlátozott személyekre, mert ha a Városházán telefonon vagy a földszint 6. szám alatt személyesen bejelentik, akkor a közterületesek intézkednek a ház előtti részek rendbe tételéről, az árkok tisztításáról.

A szórólap bevezető sorai szerint, „számos pozitív visszajelzés érkezett, hogy szigorúan lépjenek fel azon személyekkel szemben, akik nem tarják be, a közösségi együttélés alapvető szabályait”. A Lakosságszolgálati Iroda vezetője ezzel kapcsolatban megjegyezte, volt olyan telefonáló is, aki elmondta, a szomszédnak bedobott figyelmeztető levél hatásosnak bizonyult, mert igaz, hogy a telefonáló a háza előtti részt mindig  gondozza, de pár méterrel arrébb, mindig csúnya, gyomos, elhanyagolt volt az utcafront, amit most viszont rendbe hoztak.

 

Ha ebben a tavaszias nyárban a házak előtti utcarészt a lakók rendbe tették, érdemes majd felfelé is tekinteni, mert a fák ágai is „megindultak,” ami pedig már az áramvezetéket, a telefon-, és TV kábelt is veszélyeztetheti.          

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Suli Póló 2013

Suli Póló 2013

Április 29-én délelőtt, öt vásárhelyi iskola kilenc csapata versengett az elsőségért és ezzel a megyei döntőbe jutásért a Gyarmati Dezső Sportuszodában. Eredmények!
Boldogan végeztem a szolgálatomat Vásárhelyen

Boldogan végeztem a szolgálatomat Vásárhelyen

Hódmezővásárhely hitéletének egyik meghatározó személyisége a Szent István Király templom plébániájához tartozva, 24 évig szolgált. A most 81 éves atya Pilisvörösvárra kerül.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.