SportFolytatódik a versenyfutás

2016. november 26., szombat
 
Folytatódik a versenyfutás

A kilencedik helyen álló Óbudai Kaszások csarnokába látogat vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban.

 

 

 

 

 

A jelenleg második Csongrád megyei alakulatnak mindenképpen győznie kell a 18 órakor kezdődő meccsen, ha tartani akarják a lépést 7-1-es mutatóval büszkélkedő, listavezető Miskolccal. Kérdés, hogy a fővárosiak mennyire nehezítik meg a kötelező győzelem bezsebelését...

 

A hódmezővásárhelyiek legutóbb egy másik budapesti együttes, a Honvéd ellen léptek ismét a győzelmi ösvényre. Akkor Utasi Gábor fiai 32 ponttal diadalmaskodtak, igaz a második félidőig senki nem gondolta, hogy ennyire simának tűnő siker születhet, mivel a piros mezesek igencsak megnehezítették a dolgukat. Azóta viszont két hét pihenőt kaptak Vas Péterék. A hosszabb szusszanásra amiatt volt lehetőség, mert a Kaszások egyik játékosa, Nagy Szabolcs Kínában, a 3x3-as egyetemi VB-n pattogtatott. A Kosársulinak ez remek lehetőség volt, hogy jól felkészüljön vasárnapi riválisukból.

 

Erre már csak azért is szükség volt, mert bár a helyezések alapján a budapestiek sima vereségét prognosztizálhatnánk, az eddigi teljesítményük miatt még sem mehet biztosra a Vásárhely. A Kaszások ugyan két eddigi sikerük mellett öt vereséget jegyezhetnek, de ebből négy igen szoros mérkőzésen született. Emellett egyik győzelmüket a dobogó harmadik fokán tanyázó Nyíregyháza otthonában aratták. Játékosaik közül elsősorban Lakosa Ákos, Van der Meer Lóránd és Nagy Szabolcs törheti a legtöbb borsot Genalék orra alá.

 

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb december 10-én szombaton lép pályára a Hódtói Sportcsarnokban Hepp-kupa összecsapáson, amikor is visszavághatnak a DEAC-nak a cívisvárosi kudarcért. Így viszont a Nagykőrös elleni idegenbeli derbire egy héttel korábban, december 3-án kerül sor.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Az alsógatyám mérete a magánügyem

Az alsógatyám mérete a magánügyem

A vásárlói kártyások pszichológiai személyiségprofilját is össze tudnák rakni, a magánéleti viszonyai, társadalmi helyzete is precízen elemezhető, feldolgozható.
Dél-Kelet Magyarország két legjobb csapata

Dél-Kelet Magyarország két legjobb csapata

A Kosársuli 2003-as csapata mind a nyolc bajnoki mérkőzését megnyerte. A 2006-os csapat, a Vásárhelyi Cápák: 4 meccsen - 4 győzelem.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.