Házon kívülFolyamatban az országváltás

2012. október 6., szombat
 
Folyamatban az országváltás

„Hálás vagyok Magyarországnak, a magyaroknak, hogy befogadtak. Nagyon boldog vagyok, hogy az első két olimpiai aranyamat az új hazámnak szerezhettem. Imádok itt lenni, itt élni!" – ezt nyilatkozta a kajakos Janics Natasa még 2004-ben.

 

 

 

 

 Magyarországhoz, konkrétan Hódmezővásárhelyhez még egy lelki szál is kötheti Janics Natasát. A vásárhelyi Erzsébet Kórházban született 2011. szeptember 2-án Milana nevű kislánya, akit dr. Szöllősi Dalma szülész-nőgyógyász, a sportoló egyik legjobb barátnője segített a világra.   

Október 4-én a belgrádi sajtótájékoztatón, Douchev-Janics Natasa boldogan kürtölte világgá: Hazatérek! A 30 éves sportoló országváltását azzal magyarázta, hogy Magyarországon soha nem találta meg igazán a helyét.

"Magyarországon mindent megadtak nekem. Amikor 2001-ben elmentem Szerbiából, nem voltak megfelelőek a feltételek az élsporthoz. Szerencsére az elmúlt időszakban azok a megfelelő emberek kerültek a szükséges pozíciókba, akik tudják, mi kell a csúcsteljesítményhez. Örülök, hogy visszatérhetek" - idézte Douchev-Janicsot a szerb Beta hírügynökség.

Amennyiben a kajakos megtartja a magyar állampolgárságát, 35. életéve után megkapja az olimpiai életjáradékot a magyar államtól. Az olimpiai életjáradék nem fix összeg. Az olimpiai bajnokok esetében a Központi Statisztikai Hivatal által számított, a bérből és fizetésből élők előző évi, országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg, ami 2011-ben 213 100 forint volt.

 

A Blikk-nek nyilatkozó Petrovics Kálmán, az EDF-Démász Szeged klubigazgatója elmondta:– Nem örülünk, de tudomásul vettük, hogy Natasa szeretne visszatérni Szerbiába. Rengeteg szállal kötődik szülőhazájához, ott él az édesanyja, a rokonsága, ott kapott munkát a férje. Szerettük volna a lehető legbékésebben befejezni a rengeteg nagy sikert hozó 12 éves történetet, ezért kértük, szeptember 30-i határidővel zárjuk le az együttműködést, ő azonban nem írta alá a papírokat. Ennek csak egy oka lehet, de azt én nem szeretném kimondani.

A Blikk úgy tudja Natasa nem hajlandó aláírni munkaszerződése közös megegyezéssel történő, szeptember végi felbontását. Az év végéig igényt tart havi 600 ezer forintos fizetésére, azaz 1,8 millió forintra.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Már otthon van Douchev-Janics Natasa és újszülött kislánya


 

Olvassa el ezt is!

Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.