Kultúra, oktatásFesztiválozó sokadalomra készen

2014. augusztus 13., szerda
 
Fesztiválozó sokadalomra készen

Minden készen áll az idén 10 éves, pénteken kezdődő hatnapos Borfesztiválra, illetve augusztus 20-ra, Szent István király ünnepére.

 

Fotó: VH

 

 

Hódmezővásárhelyen augusztus 15. és 20-a között, harmincöt koncerttel, öt színpadi produkcióval, egy színházi és három gyermekelőadással várják a vásárhelyieket.

A Kossuth téren és a Dr. Rapcsák András úton felállított színpadok mellett közel 60 árus, ezen belül 50 pincészet kínálja borait és párlatait.

A fesztiválról a napokban tartott sajtótájékoztatón (képünkön) elhangzott, a Nemzeti Kulturális Alap Fesztivál Kollégiuma a nagyszínpadi programokat 15 millió, a borfesztivál programjait 4 millió forinttal támogatta, mondta Almási István polgármester.

Az ünnep része a tűzijáték, amelyet az önkormányzat saját forrásaiból biztosít, ennek költsége évek óta változatlan, mintegy 1,3 millió forint.

A szervezők tájékoztatása szerint az augusztus 20-i programsorozat összeállítása során az volt a cél, hogy olyan sokrétű, igényes, szórakoztató programkínálattal várják a város polgárait, amelyben mindenki megtalálja a neki tetsző szórakozási lehetőséget. A kerek évfordulós Borfesztiválra jó nevű fellépőket sikerült szerződtetni, köztük sok helyi, illetve a régióban működő zenekart.

 

Vásárhelyhez hasonlóan az ország legtöbb nagyvárosában, településén is koncertek sokasága várja a fesztiválozókat, helyi és országosan ismert előadókkal, igaz néhány turisztikailag frekventált üdülőhelyen, mint például Hévízen, szinte csak az ország legismertebb sztárjaiból áll a szintén hatnapos fesztivál, és természetesen mindenhol ingyenesen

 

Részletes hódmezővásárhelyi program ITT!

 

Olvassa el ezt is!

Tom Jones dal Lala kedvence

Tom Jones dal Lala kedvence

Lányi Lala letette névjegyét az örökzöld műfajban is. Nem is először. Nagysikerű fesztivál-est előadója volt Budapesten.
Már látni az alagút végét

Már látni az alagút végét

Az elmúlt három évben háromszor is beharangozták az Aréna megnyitását, aztán továbbra sem történt semmi. Most talán valóban megnyílnak a kapuk.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.