Bulvár'Farkast kiáltunk!'

2016. május 27., péntek
 
'Farkast kiáltunk!'

Állati meglepetéssel várják a gyerekeket május 28-án, szombaton délelőtt a Németh László Városi Könyvtárban.

 

 

 

 

 

 

 

Az Új Világ Alapítvány szervezésében Vásárhelyre jön Horkai Zoltán a "farkasember" és magával hoz egy igazi farkast.

 

Szombaton délelőtt 10-12 óra között a szelíd farkassal közös fotózás mellett, azokat a gyerekeket és felnőtteket várják, akik szeretik a farkasokat, ismerik vagy meg akarják ismerni Horkai Zoltán munkáját, csapatának erőfeszítéseit az állatok védelmében.

 

A Horkai Zoltán által irányított HORKAI Animal Training Center az elmúlt 15 évben hazai és nemzetközi filmgyártásban vezető szerepet vívott ki magának, állatok filmekben történő szerepeltetésével, európai vadállatokkal és háziállatokkal egyaránt. Évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek az állatok képzése, állattartás, nevelés és tanácsadás terén. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Központban a gyerekek

Központban a gyerekek

Vásárhely belvárosában a Bessenyei ferenc Művelődési Központ előtt részt reggel 9-től este 7 óráig a gyerekek veszik birtokba. Program! 
A Jobbik a fiatalokra is hangolódik

A Jobbik a fiatalokra is hangolódik

A 18 éves Fejes Imre lett a Jobbik Ifjúsági Tagozat hódmezővásárhelyi elnöke. A Jobbik közvetítésével a fiatalok hangját hallatni akarják az Országgyűlésben is.

 

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.