SportEzredmásodperceken múlott az arany

2013. június 6., csütörtök
 
Ezredmásodperceken múlott az arany

Budapesten rendezték az V.-VI. korcsoportos Atlétikai Diákolimpia döntőjét, amelyben hat hódmezővásárhelyi diáksportoló volt érdekelt.

 

 

Képünkön (elől) Krucsai Zsanett ezüstérmes gátfutása

 

 

A Diákolimpia indulóinak versenyzését a meteorológiai nyár kezdete nem tette könnyűvé. Szombaton és vasárnap a Puskás Ferenc stadionban az erős szél - amely első nap ellen-, másnap hátszél formájában befolyásolta a teljesítményeket – és a változó időjárás ellenére a fiatalok két országos csúcsot, ranglista vezető- és sok egyéni legjobbat, a korosztályos- és a felnőtt élvonal szemüvegével is jó eredményeket értek el.

 

Ezt erősítette meg Héjja Antal a Hódiák SE edzője is. Nánai Lilla kivételével, a Budapesten rajthoz állók nem csak iskolájukat képviselték, hanem a Hódiák SE sportolóiként egyesületüket is. Mint mondta, egyes atlétikai számban annyira kiélezett volt a verseny, hogy például a 400 méteres gátfutásban, amelyben Szűcs Noémi 1:04,71-el lett a második, míg az első helyezett eredménye 1:03,16 volt.

Hasonló volt a helyzet Krucsai Zsanett 100 méteres gátfutásánál, amikor az első helyezett 3 ezredmásodperccel volt „jobb” mint a vásárhelyi sportoló.

 

A két nap végeredménye a hódmezővásárhelyieknek több jó helyezést hozott, közte két sportolónak kétszeres arany- és ezüstérmet.

 

Eredmények:

 

V. korcsoport

 

Szűcs Noémi  (Bethlen Gábor Református Gimnázium)  testnevelő tanára Balogh Imre

 

400 méteres gátfutás 2. helyezés

 

100 méter gátfutás 5. helyezés

 

távolugrás  5. helyezés

 

Sisák Tamás  (Bethlen Gábor Református Gimnázium)

 

hármasugrás  10. helyezés

 

 

VI. korcsoport

 

Krucsai Zsanett (Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ és Szakiskola) testnevelő tanára Neményi Béla

 

távolugrás 1. helyezés

hármasugrás 1. helyezés

100 méteres gátfutás 2. helyezés  

magasugrás  2. helyezés

 

Kocsis Alexandra  (Bethlen Gábor Református Gimnázium)

diszkoszvetés 13.helyezés

 

Nánai Lilla   (Bethlen Gábor Református Gimnázium) testnevelő tanára Polányi Géza

 

gerelyhajítás  6. helyezés

 

 

Losonczi Gábor  (Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ és Szakiskola) testnevelő tanára Berta Adrien.

 

távolugrás 2. helyezés

hármasugrás 2. helyezés

magasugrás 8. helyezés

 

Szintén a hódmezővásárhelyi Hódiák SE sportolója Kocsis Leila, aki iskoláját, a

Szegedi Kereskedelmi,Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképzőt képviselt a Diákolimpián.

 

VI. korcsoport

súlylökés  14. helyezés

diszkoszvetés 10. helyezés

gerelyhajítás 8. helyezés

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Baracskay Angéla: És azt mondtam már milyen egyszerű? Egy valamire kell csak odafigyelni, hogy a tészta hideg legyen! Pikk-pakk kész! Szó szerint!
Pedagógusnapi elismerés a HISZK főigazgatójának

Pedagógusnapi elismerés a HISZK főigazgatójának

Pedagógusnap alkalmából Dr. Nagyné Bánfi Judit kiemelkedő pedagógiai szakmai és vezetői munkásságáért elismerő oklevelet vehet át junius 7-én.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.