Street FashionEz igazán szívesen hordható

2015. augusztus 19., szerda
 
Ez igazán szívesen hordható

Az MB Chronowing nevű okosórát Michael Bastian elismert divattervező segítségével készítette el a Hewlett-Packard.

 

 

 

 

Az eszköznél lemondtak a más cégek termékeinél alapnak számító dolgokról, köztük az érintőképernyőről, a beépített mikrofonról, a lépésszámlálóról és a pulzusmérőről. Az eredmény egy klasszikus karóra, aminek a becsült üzemideje egy hét. Mindez amiatt van, mert a HP bevallottan más úton akart elindulni, mint a piacon megjelenő többi gyártó.


Az új termék előnye, hogy a viselőjét nem kényszeríti rá egyetlen operációs rendszer választására, hiszen az óra egyaránt támogatja az iPhone-t (a 4S modelltől) és az Android 4.3 vagy frissebb operációs rendszert futtató okostelefonokat. A készülékekről lekérdezhetők az e-mailek, a szöveges üzenetek, a naptárakban lévő megbeszélések és találkozók időpontjai, az időjárási adatok, a részvényindexek és más fontos információk.

 

Michael Bastian elmondta, hogy a MB Chronowing direkt lett visszafogott, ugyanis el akarta kerülni azokat a helyzeteket, amikor valaki ebéd vagy vacsora közben állandóan az okostelefonját bújta. Az órának az a célja, hogy a viselőjét udvariasabbá tegye, hiszen így a felhasználónak elegendő csupán rápillantania az órára és máris tudja, hogy üzenete érkezett. Az eszköz monokróm LCD-kijelzőt és három kezelőgombot kapott, utóbbiakkal lehet bekapcsolni a beépített világítást és vezérelni a készülékkel összekötött mobiltelefon zenelejátszó funkcióját.


Bastian számára nagyon fontos volt, hogy az óra jól használható legyen és megfelelő funkciókat kínáljon, de ne akarja kiváltani a telefont, sokkal inkább kapcsolatot teremtsen ahhoz. Együttműködtek a HP tervezőivel, így az óra nemcsak okos lett, de szerinte jól is néz ki. Az MB Chronowing két változatban rendelhető meg. A Limited Edition Blackből csupán 300 darabot gyártottak, az ára 649 dollár (175 ezer forint), zafírüveget kapott, míg a pántja valódi aligátorbőrből készült.

Az alapmodell ára 349 dollár (94 ezer forint) és három cserélhető pánt jár hozzá, ezekből az egyik bőr, a másik fekete gumi, míg a harmadik olívazöld nejlon.

 

Még több téma, még több Street Fashion cikk, még több kép ITT! (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.