Németh László aki jelenleg már esperes, 15 évnyi tábori lelkész múltat cserélte le, hogy a Belvárosi Katolikus Templom plébánosa lehessen. Mostanra már nem csak egy közösségért felel, hiszen nemrégiben megkapta az esperesi kinevezésé, így több egyházmegye kerületére is ő „vigyáz”.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Csongrád és Békés megye településeit fogja össze a katolikus egyház térképén. A szentesi kerület vezetését átvéve Németh László plébános felügyeli ezen túl Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Mindszent, valamint több kisebb település Szegvár, Felgyő, Derekegyház, Fábiánsebestyén és Bokros plébániái. Az esperesi kinevezés új feladatokat rótt Németh Lászlóra, egyben némi aggodalmat is keltve benne, vajon képes lesz-e ezeket maradéktalanul ellátni? Ez utóbbi kérdést beszélgetésünk elején már maga az esperes tette fel saját magának.
Vásárhelyi Hírek: Kinevezésével milyen új feladatok hárulnak önre?
Németh László: Az esperes feladata, hogy havonta végiglátogassa, vizitálja a fennhatósága alá tartozó plébániákat, és képviselje a püspököt, vagyis megbeszéli a plébánosokkal az aktuális tennivalókat. Feladatai közé tartozik az is, hogy észrevegye, ha valahol változtatásra van szükség, vagy az adott plébánosnak személyes problémái vannak. Ellenőrzi a dokumentációt, az anyakönyveket, tavaly például a liturgiában használt ruhákat ellenőrizték célzottan, míg az idén jött ki egy olyan rendelkezés, ami teljesen új szempontokra építi az eddigi leltárrendszert. Nekem most az lesz gyakorlatilag az első feladatom, hogy mindenhol segítsem a megvalósítás folyamatát és ellenőrizzem a végeredményt.
VH: Milyen feladatokat kell ellátni a liturgiával kapcsolatban?
N.L.: Régebben az egyházügyi előírások szerint az esperesnek nagyon fontos feladata volt a kerületekben azoknak a liturgikus eseményeknek a kézbentartása, amelyek közvetlenül a püspököt érintették, gondolok itt például a bérmálásra. Ez is átalakult mára. Kiss-Rigó László püspök úr nagyon fiatalos, mozgékony és közvetlen ember és tudja, hogy elfoglaltak a papjai, tehát nem igényli, hogy az esperes külön az egész adminisztrációt előkészítse.
VH: Így is marad teendője...
N.L.: ...Igen, és mindez plusz munkát jelent a számomra. Nem azt mondom, hogy aggodalommal tölt el, de a püspök úr most ezt a feladatot bízta rám és megpróbálok minden szinten helytállni. De sokszor az a baj, hogy időhiányban szenvedek és mindig sok a feladatom, de biztos vagyok benne, hogy megbirkózom ezekkel.
Egyébként az egyházi gyakorlatban régen nagyon megtisztelő volt ez a cím, de ma már erről is eltolódott a hangsúly, másként értelmezzük. Azóta sokat változott a világ, de régen mindig nagy tekintélyű emberek voltak az esperesek. A mai hivatal már mellőzi ezt a tekintélyelvű megközelítést. Inkább baráti a hangvétel ezen a téren. Ma már nincs különleges protokoll formája sem egy-egy esperesi látogatásnak. Emlékszem, gyermekkoromban, amikor jött az esperes úr, a plébánián mindenki egy kicsit vigyázban állt, hiszen majdnem a püspök jött el hozzánk. Ilyenkor a hivatali vizsgálat és egyebek után, kellő tisztelet mellett az asztalra került egy remek ebéd is. Teljesen mást volt hajdanán a szokás, mint most. Régen a protokoll sokkal többet számított. Ma már, amikor mobiltelefonok és egyebek vannak, ez teljesen más megítélést kap, hiszen sokszor olyan kérdések merülnek fel, amit egy telefonnal meg lehet oldani, de egykor, amikor még talán buszok sem voltak, az esperesek külön hintóval jártak vizitálni, és annak bizony volt súlya, tekintélyparancsoló ereje.
VH: Ha jól értem, az esperes ma inkább egyfajta koordinátor szerepet tölt be?
N.L.: Amit én ma a legfontosabbnak tartok, a mai szemlélettel egy esperes egyfajta jó szándékú baráti segítséget tudjon nyújtani és összefogja a plébániákat, Sőt, az adott helynek megfelelő szokások vagy hagyományok gyakorlásában talán segítenie is kell a helyi plébánost.
VH: Ifjúként gondolt-e arra valaha is, hogy egyszer önből esperes lesz?
NL: Fiatal teológusként, meg sem fordult ilyesmi a fejemben, de már akkor éreztük a társaimmal, hogy az egyházban is végbe fog menni egy nagy generációs váltás. A korábbi időszakokban egy fiatalon végzett pap, hosszú évekig segédlelkész volt és csak évek múlva válhatott plébánossá. Megvolt a ranglétra. Sokkal hosszabb pályát futottak be. Ma már a paphiány miatt, frissen végzettek, alig minimális gyakorlattal a hátuk mögött kapnak hatalmas feladatot és ezt sokan nehezen viselik. Kapnak egy plébániát, ahol olyan feladatokkal kell szembenézni, amikkel még sohasem találkoztak. Ilyenkor az idősebb, a tapasztaltabb pap társak, vagy az esperes segítségét is kérhetik. Baráti alapon próbálok majd én is segíteni.
VH: Hogyan lehet valakiből esperes?
NL: Ezt a döntést a püspök úr és a kancellár úr - az egyházvezetés legfelsőbb foka- közösen hozzák meg. A püspök úrtól kapott levélből idéznék: „… megkérdezve az illetékeseket, jómagam is arra gondoltam, hogy főtisztelendőségedet nevezem ki a szentesi esperes körzet munkájára, Isten áldását kérve…”
VH: Tudott erről a kinevezésről a levél megérkezése előtt?
NL: Annyit tudtam ezzel kapcsolatban előre, hogy az elődöm a korábbi esperes úr, most tanulmányi szabadságon van. A kerülete természetesen nem maradhat esperes nélkül, így esett rám a választás. Jobban örültem volna, ha például a szentesi plébános, vagy az új csongrádi plébános - aki ráadásul egyházjogász is - tölti be ezt a szerepet.
VH: Akkor nem volt meglepetés!
NL: De az volt, mert a püspök úrtól eredetileg vártam egy levelet, amelyben anyagi segítséget reméltem a templomfelújításhoz és a mindennapi feladataink végrehajtásához. Ehelyett az esperesi címről szóló levelet kaptam, úgyhogy őszintén mondhatom, nem erre számítottam és tényleg meglepődtem.
VH: Lelkileg hogy érintett ez önt?
NL: Erre mit is mondjak. Elfogadtam. Valahol ez egy megbecsülést is jelent a püspök úr részéről, amit én köszönettel vettem. Annyit válaszoltam neki, hogy jobban örültem volna, ha a kinevezés mellé, tett volna néhány millió forintot is, hogy a templomot minél hamarabb felújíthassuk.
