BulvárEsernyő négy keréken

2016. június 12., vasárnap
 

A fából készült Flinstone’s kacsa volt az idei Citroen Találkozó sztárja, ám ha belegondolunk az igazi múltja nem ennek az „őskövületnek” van, hanem a többi Citroen kacsának, amelyekben akár már 1 millió kilométernél is több van, mert ezek azok igazi, sokat látott, a gazdáikat sok-sok élményhez hozzásegítő országúti kalandorok.

 

 

Fotók: VH - Gaál Györgyi

 

 

Aki egy kicsit is romantikus, és ha beleszagolt a Kossuth téren kiállított autók valamelyikébe, annak a kicsit olajszagú, a kicsit benzinszagú, az autóbelső patinájának jellegzetes illata, együttesen igencsak bőbeszédűen elárulta, mennyi mindent láthattak Európából ezek a kisautók.

 

Ebben az évben Hódmezővásárhelyre a legmesszebbről érkezett autó németországi volt, de volt olyan év, amikor egy kissé viharvert Citroen kacsa – „leánykori nevén” – Citroen 2 CV egyenesen Indiából érkezett. A párizsi kalandorok egyéves utazásuk során hazafelé tartottak, de mindenképpen útjukba akarták ejteni a hódmezővásárhelyi, mára nemzetközi hírűvé vált Országos Találkozót.

 

Idén közel 70 autóval érkeztek a két és félnapos mártélyi weekendezéssel kombinált találkozóra, amelyet idén már 20. alkalommal rendezett a Citroen Sajti Autóház.

A szombaton reggel a Kossuth téri bemutatóra felállt autók közül a legrégibbi egy B 10-es Citroen volt. Ezt a típust 1924-től csak egy évig gyártották.  A vásárhelyi találkozók főszereplője azonban a CV2-es, amelyet 1949-től gyártottak, de születése legalább olyan legendás, mint az autózás történetében az azt követő sok-sok évtizeden át betöltött szerepe. Ugyanis a kacsa tervei már 1939-ben készen voltak, de közbejött a II. Világháború és az addig elkészült autókat 1 darab kivételével megsemmisítették, a terveket egészen a háború végéig elrejtették mert nem akarták, hogy felfedezésükből bármi, a megszálló németek kezére jusson.

 

Összesen 5 milliónál is több készült belőle. Rút kiskacsa név rajta ragadt, de mivel vászontetővel gyártották, francia gúnyneve is volt: „esernyő négy keréken.”

Ilyeneket láthattunk szép számmal idén is a Kossuth téren, természetesen az új modellek is itt voltak. A délelőtti mustra után aztán valamennyien felkerekedtek és a várost körbejárva, Mártélyon folytatódott a márkatalálkozó.

A Citroen kacsák és társaik pedig - ahogy képeinken is látható - addig szép csöndben megpihentek, és talán közben egymásnak azzal kérkedtek, kit mennyire szeret a gazdája? Mi pedig tudjuk, hogy ez mennyire igaz és biztos hogy nem kacsa! 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Biztos állás a katonai pálya

Biztos állás a katonai pálya

Szentesen most végezték el az alapfelkészítést, Hódmezővásárhelyen a Helyőrségi laktanyában most kezdődött 40 fő katonai pályafutásának alapozása.
A megye neve a csanádi identitást is őrzi majd

A megye neve a csanádi identitást is őrzi majd

A trianoni békeszerződés 100. évfordulóján, 2020. június 4-én a megye neve Csongrád-Csanád megyére változott.
Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Baracskay Angéla: És azt mondtam már milyen egyszerű? Egy valamire kell csak odafigyelni, hogy a tészta hideg legyen! Pikk-pakk kész! Szó szerint!
Fellélegezhetünk! Szó szerint

Fellélegezhetünk! Szó szerint

Törvénymódosítás után már csak néhány hónapig füstölhetnek a kertekben rakott tüzek. Az önkormányzatok sem szabályozhatják rendeletben.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.