FélpercesErzsébet-napi ünnepség volt

2014. november 22., szombat
 
Erzsébet-napi ünnepség volt

A Semmelweis Nap a magyar egészségügy, míg az Erzsébet-napi Tudományos Ülés a vásárhelyi kórház dolgozóinak ünnepe.  

 

 


A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó november 20-án délután a Városháza Dísztermében tartotta Erzsébet-napi ünnepi tudományos ülését.

 

Dr. Kallai Árpád főigazgató CSMEK Hódmezővásárhely-Makó adjunktusi kinevezést adott át Hampelné Dr. Szász Orsolya bőrgyógyásznak és Dr. Kovács Andrea intenzív terápias szakorvosnak.

 

Olvassa el ezt is!

A fele sem kellett

A fele sem kellett

Harmadik éve lehet pályázni, de eddig sem volt nagy tolongás a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat beszerzéséből származó laptopokra.
Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Hódmezővásárhelyen az Expert Műszaki Raktáráruház Erzsébeti úti üzlete és a Mozaik Mozi közös akciójában VIP belépőt nyerhetnek a moziba. Plusz a fődíj, egy tablet.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.