Kultúra, oktatásÉrtékteremtő Kávéházi Esték

2014. augusztus 17., vasárnap
 
Értékteremtő Kávéházi Esték

Az intimebb, bensőségesebb légkörű előadásokat, élménybeszámolókat, műsorokat, vagy a kevésbé rivaldafényben lévő irodalmat és annak művelőit fogadja be évtizedek óta Budapesten a Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda.

 

Képünkön fényesi Tóth János és Fehér József (Fotó: VH)

 

Itt talált állandó otthonra a Krúdy Gyula Irodalmi Kör is, amely rendszeresen ad lehetőséget könyvbemutatókra, fiatal amatőr képzőművészek bemutatkozására. Augusztus 21-én délután fél öttől a Kávéházi Esték sorozat részeként vásárhelyieké lesz a főszerep, hiszen Vörös Édua fiatal alkotó kiállítása nyílik és Fehér József író, költő új könyvét ismerhetik meg az érdeklődők.

 

A vásárhelyi irodalomkedvelőknek Fehér Józsefet nem kell bemutatni. Éppen 40 éve kezdte pályafutását a Csongrád megyei Hírlapnál, közel húsz éven át megfordult több lapnál is, majd a ’90-es évek végétől már nem dolgozik újságíróként. Elsősorban irodalmi lapoknak ír szépirodalmi alkotásokat: verseket, novellákat ad ki. Ars poetica-ját, hitvallását saját maga úgy fogalmazta meg: „Hiszek a szavak erejében, a világot megváltoztatni tudó, a mindennapokat megszépítő szeretet és jóság nagy harmóniájában. Hiszem, hogy az irodalom küldetése utat mutatni, hozzá hitet és erőt adni az embereknek.”

 

A Zila Kávéház Krisztina Cukrászda Galériáján a szintén vásárhelyi Vörös Édua képei láthatók. A sokoldalú, sokfelé „kacsintgató” most 30 éves alkotó elmondása szerint a rajz iránti érdeklődése már gyerekkorában megmutatkozott: iskolában kiemelkedő volt rajz tantárgyból.

A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola rajz- és kerámia szakának elvégezése után Budapesten végezte animáció-, rajztanulmányait a Pannónia Rajzfilm Stúdióban.

Időközben készült műveit az interneten osztotta meg a nagyközönséggel, majd – mint mondja - sokak biztatására egy nagyobb terjedelmű műbe kezdett bele: egy mesébe, amelyet - ötvözve az olvasási és a vizuális élményt - képregény formájában készít.

 

Augusztus 21-én  kiállítást megnyitja, és az íróval Kanizsa József  és Király Lajos író, költő beszélget. A műsorban közreműködik Németh Nyiba Sándor  költő, zeneszerző, olimpikon, Decsi András operaénekes, zongorakísérettel és Tárkány Imre költő, színikritikus.

A irodalmi képzőművészeti délután házigazdája a vásárhelyiek által kedvelt Vásárhelyi Estéket jegyző fényesi Tóth János Krúdy-érmes költő, író, irodalomszervező lesz.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Nap és szív – Egy bensőséges est Fehér Józseffel

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Már látni az alagút végét

Már látni az alagút végét

Az elmúlt három évben háromszor is beharangozták az Aréna megnyitását, aztán továbbra sem történt semmi. Most talán valóban megnyílnak a kapuk.
Mesterművek a szülővárosnak

Mesterművek a szülővárosnak

Eifert János fotóművész 30 eredeti fotográfiát, életműve fontosabb darabjait Hódmezővásárhelynek ajándékozta. Ma nyílt tárlaton megtekinthető.
Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. az alapításának 50. évfordulója alkalmából óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Thomas Dambo kortárs művésznek eddig 150 szobra van szerte a világban, a legújabb pedig Hódmezővásárhelyen, a Kása-erdőben.

 

És ezt már olvasta?

Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.
 
Még szinte el sem indult a fűtési szezon
Még szinte el sem indult a fűtési szezon Máris szénmonoxid veszély miatt vonultak ki a tűzoltók egy vásárhelyi és egy mindszenti családi házhoz. Időben érkeztek, ezúttal szerencsére nem volt áldozat. Hasznos tanácsok.