Kultúra, oktatásErősségük a matematika

2013. április 8., hétfő
 

Idén a tavalyihoz képest tízzel több, 140 tanuló vett részt a Németh László matematikaversenyen. Hódmezővásárhely középiskoláiból.

 

 

 

 

 

 

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola április 8-án rendezte a Németh László matematikaversenyt a város középiskolás tanulói számára.

A feladatokat az előző évekhez hasonlóan Gaizer Tamás (matematikus) és Bontovics Ignácz (Szent István Egyetem) állították össze. Minden kategóriában 6-6 feladatot kellett a diákoknak megoldaniuk 120 perc alatt.

A verseny kísérőrendezvénye volt két előadás, amelyet Dr. Csákány Béla professzor tartott a Szegedi Tudományegyetemről. A tanároknak tartott előadásában Galileiről jól ismert és kevésbé ismert – vagy kevésbé jól ismert – tényt mondott el.

A verseny után pedig a Természettudományos Önképzőkör keretein belül a diákoknak szóló előadásában a játék és matematika kapcsolatáról beszélt.

 

Eredmények:

 

 

Tanuló neve

Iskola

Felkészítő tanár

 

9. osztály


1. hely

Gábor Viktor

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Berger Marianna

2. hely

Szeles Dávid

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Mészáros Ágnes

3. hely

Sajtos Máté    

HISZK Gregus Máté Tagintézmény

Németh Ildikó

Különdíj

Szegedi Ágnes

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Ladányi-Szittyai Andrea

 

10. osztály

 

1. hely

Piti Ákos

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Lakatos-Tóth István

2. hely

Czavalinga Dénes

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Ladányi-Szittyai Andrea

3. hely

Török Lili

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Vörös Anita

 

11. osztály

1. hely

Antalicz Balázs

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Rischákné Kishalmi Rózsa
Lakatos-Tóth István

2. hely

Varga Ákos

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Berger Marianna

3. hely

Kiss Tamás

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Mészáros Ágnes

 

12. osztály

 

1. hely

Gémes Gábor

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Ladányi-Szittyai Andrea

2. hely

Petrács Ervin

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Rischákné Kishalmi Rózsa
Mórocz László

3. hely

Gaizer Bence Tamás

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Szittyai István

 

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi minikosaras sikerek

Vásárhelyi minikosaras sikerek

A Kosársuli mind a négy U11-es csapata pályára lépett vasárnap az Országos Kenguru Kupa Szegedi Területi Csoportjának 7. fordulójában. Nagy képpel!
Déja Vu fesztivál júniusban Szegeden a retró jegyében

Déja Vu fesztivál júniusban Szegeden a retró jegyében

Emlékszik? Alphaville: Forever Young! Most élőben hallhatja a 80 – as évek egyik örökzöldjét a Déja Vu fesztiválon júniusban Szegeden.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.