Kultúra, oktatásÉppencsak belekóstolt az életbe

2016. szeptember 6., kedd
 
Éppencsak belekóstolt az életbe

A fiatalon elhunyt Török Károly néprajzkutató költészetét mutatja be Benkő László a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület Idéző című irodalomtörténeti sorozatában, szeptember 8-án 17 órától Németh László Városi könyvtár olvasótermében.

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhely született 1843-ban és ott is hunyt le 1875-ben, mindössze 32 évesen.

A Síp u. 2-ben élt szegény sorban. Nem csoda, ha a ma élők nem ismerik Török Károly életét és munkásságát még szülővárosában sem, hiszen olyan rövid volt sokat ígérő élete, hogy kenyérkereső pályáján alig tölthetett hat évet, irodalmi tevékenysége sem erre az időre, hanem inkább diákkorára esik. Mégis e kevés idő csekély munkája, elindulásának nagy sikerrel biztató dokumentuma, olyan érték, kivált a szakirodalom terén, mely fenntartja nevét és érdemét, míg csak lesz valaki, aki a magyar nép szellemi kincseit megbecsüli.

 

„A nagyra hivatott fiatalember életének ez a rövid ideje tele volt küzdéssel, nélkülözéssel. Elég korán rájött arra, hogy „a világ nem érdem szerint jutalmaz". Talán azért is hajlott már fiatalon a pesszimizmus felé. De minden lelki szenvedését elmulasztotta nagyfokú könyvszeretete, a nép szellemi termékeinek, szokásainak gyűjtögetése és a költészettel való foglalkozás.” - írta róla Kiss Lajos

 

Olvassa el ezt is!

Hegyi Endre rendhagyó történelemórái

Hegyi Endre rendhagyó történelemórái

A most indult tanévtől Makó, Szentes, Mindszent és Csongrád iskoláiban is lehetősége lesz a diákoknak a múlt egy szeletének megismerésére ebben az újszerű formában.
Reprezentatív Tornyai kiállítás lesz Gyulán

Reprezentatív Tornyai kiállítás lesz Gyulán

Az összeállítás igyekszik teljes képet adni az alkotó munkásságáról, Tornyai János életművének minden fontosabb periódusát ézékelteti a tárlat.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.