MozaikEnnivaló receptjeink! - Minestrone leves

2016. július 4., hétfő
 
Ennivaló receptjeink! - Minestrone leves

Kevesen tudják, hogy az olaszok levesben is erősek. A levesek számos fajtája terjedt el Itáliában. Elkészítésük nem bonyolult, a sok friss zöldség pedig határozottan fogyókúrás étellé teszi az olasz levesek nagy részét. Vannak persze „nehezebb” változatok is, amelyek még őrzik a vidéki rusztikus ízeket. A legismertebb, legkedveltebb mind közül mégis a minestrone.

 

 

Azt is mondhatnánk, hogy ahány ház, annyi minestrone, hiszen a hozzávalók az évszaknak, illetve a családi szokásoknak megfelelően változnak. Nincs két egyforma, mégis mind hasonlít egymásra. Az eredeti minestrone recept genovai: tököt, káposztát, többféle babot és cukkinit tartalmaz. Az alapreceptet rengeteg módon lehet variálni. Gyakran adnak hozzá tésztát vagy rizst. Nem ritka, hogy sajtot szórnak a tetejére, éppúgy, mint a tésztaételeknél. De létezik sonkával, zellerrel, vöröshagymával, paradicsommal vagy borsóval készített változata is.

A Vásárhelyi Hírekben mi most egy bármelyik szupermarketben, illetve zöldségesnél könnyen beszerezhető változatot ajánlunk.

 

A minestrone (kb. 2 liter) leves hozzávalói:

  • 1 paradicsomkonzerv
  • 1 nagy fej hagyma
  • pár gerezd fokhagyma
  • 3 sárgarépa
  • egy közepes cukkini
  • 1 konzervbab
  • egy kis zöldhüvelyű zöldbab
  • olívaolaj
  • rozmaring
  • bazsalikom

 

Az igazi olaszos ízhez:

  • parmezán sajt
  • igény szerint kevés tésztát is főzhetünk bele

 

Elkészítése:

  1. A kockára vágott hagymát olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott répát és a zúzott fokhagymát.
  2. Pirítás után hozzáadjuk a zöldbabot, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. 
  3. Főzzük, majd forrás után hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, rozmaringot.
  4. Amikor a zöldségek roppanósra főttek, hozzáadjuk a konzervbabot és a felkockázott cukkínit.
  5. A friss bazsalikommal, igény szerint sóval ízesítjük.
  6. Főzzük, amíg a cukkíni megpuhult, ezután tálalhatjuk. A tányérba kiporciózott leves tetejére parmezán reszeléket szórhatunk. 

 

 

Kapcsolódó cikkünk: 

 

A mediterrán étrend jótékony hatással van az életminőségre

 

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.