KözéletEmléktáblát kap a vásárhelyi építész - képzőművész

2013. április 2., kedd
 
Emléktáblát kap a vásárhelyi építész - képzőművész

Vásárhelyi munkásságának ma is fellelhető nyoma Mártélyon az egykori Porcelángyári Üdülő zománcüveg dekorációja. Születésének 75. évfordulóján Salgótarjánban emléktáblát állítanak Szatmári Béla, hódmezővásárhelyi születésű építész-képzőművésznek utolsó köztéri alkotása, az ELMŰ-Émász Nyrt. irodaépületének falán látható Graffito című alkotás mellett.

 


 

Gáspár István Gábor író-újságíró, az emléktábla-állítás civil kezdeményezője elmondta: Szatmári Béla térplasztikái és zománcüvegei ma már csak nyomokban találhatók meg Salgótarjánban, több alkotása megsemmisült az elmúlt években. Az 1967-ben készült Graffito című munkát civil kezdeményezésre, a művész örököseinek anyagi támogatásával restaurálják, és egy emléktáblával meg is jelölik a helyet Szatmári Béla (1938-1996) születése 75. évfordulóján, április 12-én.

 

Gáspár István Gábor szerint egyre kevesebben ismerik az építész-képzőművész történetét, közéleti szerepvállalásait, noha Szatmári Béla egyik meghatározó alakja volt a rendszerváltozás előtti Salgótarjánnak, akkor, amikor országos jellegű kiállítások alakultak ki a városban, így a Tavaszi Tárlat, a Rajzbiennálé, a Szabadtéri Szoborkiállítás, vagy az Országos Zománcművészeti Biennálé.

Hozzátette: a kísérletezés folyamatosan tetten érhető alkotásaiban, felismerte, hogy az építészet és a képzőművészet között szintézist tud teremteni. Formai alapelemekből variációs rendszereket hozott létre, hogy feloldja az építészet érezhető egysíkúságát. Ezt a törekvése Salgótarjánban teljesedett ki a zománcüveg művészi célokra történő felhasználásával.

Szatmári Béla a kinetika területén is figyelemre méltót alkotott, a Schöffer-féle kinetikus művészetnek egyik ismert hazai képviselője volt.

1961-ben strandot tervezni érkezett Salgótarjánba, Hódmezővásárhely szülötteként. Több mint harminc esztendőn keresztül élt Nógrád megyében. Számos középület (uszoda, ÉMÁSZ-székház, IBUSZ Bank, Kiskulacs vendéglő) őrzi keze nyomát, tervezőként és belsőépítészként. Szívesen kísérletezett az üvegtechnikával is. Sok diákja az építőipari szakközépiskolában tőle tanulta meg szenvedéllyel szeretni az építész szakmát. Sajátos formavilágú grafikái, rajzai megannyi csoportos kiállításon jelen voltak a megyében, de számos egyéni tárlata is volt - idézte fel Gáspár István Gábor.

 

Olvassa el ezt is!

Dél Alföld a legszegényebb régiók között

Dél Alföld a legszegényebb régiók között

Az Európai Unió húsz legszegényebb régiója között hat román, öt bolgár és öt lengyel társaságában négy magyar található.
Nem változik a távfűtés ára

Nem változik a távfűtés ára

Egyelőre nem befolyásolja Hódmezővásárhelyen a költségeket, hogy a kormány megszüntetné az energetikai célra kitermelt termálvíz visszatáplálási kötelezettségét.
Elkezdődtek az idei érettségik

Elkezdődtek az idei érettségik

A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.