KözéletEmlékezés a legnagyobb teológusra

2015. november 8., vasárnap
 
Emlékezés a legnagyobb teológusra

Most 5 éve, hogy a Hódmezővásárhelyen született, a XX. század egyik legnagyobb magyar teológusának domborművét felavatták a Bethlenben.

 

 

 

 

A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, Szabó László pécsváradi szobrászművész domborművének leleplezésével állítottak örök emléket a vásárhelyi születésű Dr. Pákozdy László Márton teológusnak, aki a legkorszerűbb filológiai, szövegkritikai és kortörténeti ismereteket ötvözni tudta a református prédikátori elkötelezettséggel.

Vérbeli teológusként nyúlt a legnehezebben érthető témákhoz is, a nyelvész és ókori kelet–kutató alaposságával. A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban 1928-ban érettségizett tudós, születésének 100. évfordulójára 2010-ben emlékünnepséget tartottak a Városháza Dísztermében. Majd a gimnázium folyosóján leleplezték a bibliafordító, teológus, vallástörténész professzor domborművét.

Avatóbeszédet Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke mondott. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult a gimnázium olvasótermében, ahol Pákozdy László Márton tanulmányaiból összeállított 'Szövetség és hűség' című új kötetet is bemutatták.

 

Olvassa el ezt is!

Szerette az embereket és szerette Magyarországot

Szerette az embereket és szerette Magyarországot

Végső búcsút vettek Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől péntek délután az Óbudai temetőben. A szeretet embereként jellemezték a ravatalnál elhangzott gyászbeszédekben. Képekkel!
Grezsa István a határon túli diákságra is figyel

Grezsa István a határon túli diákságra is figyel

Készségfejlesztő játékcsomagokat adott át a magyar nyelvet választott idegen nyelvként oktató ukrán tannyelvű iskoláknak november 5-én Kárpátalján.
Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került listában 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.