Kultúra, oktatásEmléke tovább él

2014. november 23., vasárnap
 
Emléke tovább él

Nemcsak Almási István polgármester, hanem Hegedűs Zoltán alpolgármester, önkormányzati képviselők, a város zenei életének ismert személyiségei, ismerősök és nem utolsó sorban Lányi Lajosné is résztvevője volt a szinte családias légkörű teremavatónak.

 

 

 

Az iskola új - emeleti - termét Lányi Lajosról nevezték el, aki 1972-ben került a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolába.1982-től volt az iskola igazgatója 1992-ben bekövetkezett korai haláláig. Alapítója és másodkarnagya lett a napjainkban is működő Városi Vegyeskarnak. A 48 éves korában elhunyt kiváló pedagógus és ismert zenész, nagy műveltségét, az emberek szeretetét, és a tanítás iránti elkötelezettségét méltatta beszédében Almási István polgármester.

Forrainé Kószó Györgyi igazgató köszöntője, az avatóbeszédek, a rövid műsort követően, a terem falán az egykori igazgató - Erdélyi Tibor festőművész által készített - portréjáról a leplet Lányi Lajosné Erzsike és a polgármester húzta le.   

 

A Vásárhelyi Hírekben megírtuk, a Liszt Ferenc Általános Iskola felújításának első üteme 2013. nyarán elkészült, amely gyakorlatilag felölelte az iskola teljes szak-szerelőipari felújítását. A tavalyi esztendőben viszont még nem készült el az új udvari szárny tetőterének beépítése. A tetőszerkezetét már az építés során úgy alakították ki, hogy a későbbiekben a tetőtér beépíthető legyen. Ez idén nyáron megtörtént. A 40 millió forintos beruházással a padlástérben könnyűszerkezetű válaszfalak beépítésével 3 tanteremet, szertárt, közlekedőt, előteret és mosdót alakítottak ki. Pénteken avatták fel a Keresztszárnyat és a Lányi Lajos termet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Viharos szerelmek után megnyugvás

Viharos szerelmek után megnyugvás

A vásárhelyi születésű színészóriás, Bessenyei Ferenc egyik kedvese, Béres Ilona szerint a szerelembe volt szerelmes. Tény: mindig erős érzelmek határozták meg az életét.
Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Hódmezővásárhelyen az Expert Műszaki Raktáráruház Erzsébeti úti üzlete és a Mozaik Mozi közös akciójában VIP belépőt nyerhetnek a moziba. Plusz a fődíj, egy tablet.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.