Házon kívülElstartolt !

2011. január 14., péntek
 
Elstartolt !

Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2011. január 14-én, Budapesten mutatta be az Új Széchenyi Tervet.

 

 

A bemutatón tartott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: egy ország átszervezésére, versenyképessé tételére egy emberöltő alatt csak egyszer adódik lehetőség. Ez itt a mi lehetőségünk és a mi felelősségünk - tette hozzá. Újjá kell szervezni a magyar gazdaságot, hogy erős és magyar lábakon álljon, és többé ne történhessen meg velünk az, hogy egy kívülről jövő válság első szelére összeroskadunk - szögezte le. A magyar gazdaság talpra állítása elsősorban a hazai kis-és középvállalkozások sikerén múlik. Ha ezek a hazai vállalkozások egyre többen lesznek, erősebbé és sikeresebbé válnak, akkor belátható időn belül egész Magyarország erősebb, sikeresebb és boldogabb lesz - fejtette ki a kormányfő. Aláhúzta: az Új Széchenyi Terv azt a célt szolgálja, hogy talpra állítsa a magyar gazdaságot, beindítsa a növekedést, és elősegítse 1 millió új munkahely megteremtését 10 év alatt. Helyet a magyar reményeknek, helyet a magyarok reményeinek! - Orbán Viktor meggyőződése, hogy ez a legfontosabb megfogalmazása az Új Széchenyi Tervnek.

A január 14-én startolt  Új Széchenyi Tervben elsősorban a kis- és középvállalkozások számára vannak a legjobb pályázati lehetőségek. A pályázati támogatások fő célja a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés, mely az egész gazdasági szféra működésére pozitív hatással lehet.  Az  Új Széchenyi Terv segítségével közvetlenül, illetve közvetetten mintegy 2000 milliárd forint áramolhat a gazdaságba. A korábbi kormányzati, illetve szabályozói ígéretek szerint az ÚSZT keretében az egyszerűbb intézményrendszer, a kisebb adminisztrációs teher, a gyorsuló döntéshozatal és a gyors kifizetések növelni fogják a pályázói elégedettséget.

A Pályázatok 6 fő gazdasági programot karolnak fel: Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program;  Zöldgazdaság-fejlesztési Program; Vállalkozásfejlesztési Program;  Tudomány – Innováció Program; Foglalkoztatási Program; Közlekedésfejlesztési Program

 

Nézze meg az Új Széchenyi Terv pályázatait ITT !

 

Olvassa el ezt is!

Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.