KözéletElsejétől a vásárhelyi laktanyát is tartalékosok őrzik

2011. január 2., vasárnap
 
Elsejétől a vásárhelyi laktanyát is tartalékosok őrzik

Január elsejétől 57 katonai objektumot immár fegyveres védelmi tartalékosok őriznek. Ezt dr. Benkő Tibor vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke jelentette be ma délelőtt Budapesten.

 

Mivel az őrzés hivatalos átvétele december 31-én volt, vasárnap délelőtt szolgálat közben a fővárosban, a Petőfi laktanyában, egy őrségváltási ceremóniát a sajtó munkatársai is megtekinthettek. A leváltandó őrség parancsnoka átadta az objektum őrzését az új váltás parancsnokának. Ennek ceremóniáját, vagyis a hivatalos kötelező eljárásokba pillanthattak be az újságírók. A felsorakozott katonák és a sajtó képviselői előtt Benkő tábornok beszédében szólt arról, hogy a kiképzések eredményeképpen január 1-től 57 katonai objektumot immár fegyveres védelmi tartalékosok őriznek. 2049 fővel növekedett a honvédség létszáma, mert ennyien fejezték be sikeresen a felkészítést, és tettek hivatalosan is esküt. A honvédelmi törvény módosítása lehetővé tette, hogy a védelmi tartalékosok nemcsak az objektumot őrzésére képesek és alkalmasak, de természeti katasztrófák során bevethetők a kárelhárításba is. Dr. Benkő azt is elmondta, a tartalékosok között megtalálhatók az eddigi őrző-védőkön kívül a katonák és nyugállományú rendőrök is. A tartalékos állományúakat a ruházatukon, a parolin csíkok jelzik. A védelmi tartalékosok fegyveres őrei az objektumoknak. Egyéb esetben gumibotot és oldalfegyvert viselnek. Úgynevezett minősített esetben a tartalékosok a fegyverszobából vehetik magukhoz az AK–63-as gépkarabélyt és a hozzávaló lőszert. Ennek használata is a kiképzés része volt.

Január elsejétől a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségének őrzését is tartalékosok látják el.

(Budapesti tudósítónktól)

 

Olvassa el ezt is!

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.