Kék hírekElrendelték a vásárhelyi P.M. előzetes letartóztatását

2013. január 31., csütörtök
 
Elrendelték a vásárhelyi P.M. előzetes letartóztatását

Harminc napra jogerősen elrendelte a Szegedi Járásbíróság húszéves hódmezővásárhelyi P.M előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint január 27-én meggyilkolta édesanyját.

 

 

 

 


A család ismerői szerint édesanyja, a 43 éves Mónika nehezményezte fia kábítószeres életvitelét. Emiatt többször összevitatkoztak. A tettlegességig fajuló viták következtében már szeptemberben távoltartásra kötelezték P.M.-et, amiért bántalmazta az anyját.

A nőt vasárnap találták meg az ágyában, vérző sebbel a nyakán. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a gyanúsított először öngyilkosságnak próbálta beállítani édesanyja halálát, a rendőrök azonban nem hittek neki, és visszatartották a rendőrorvos, valamint a szemlebizottság megérkezéséig. A helyszíni szemle végül igazolta is, hogy emberölés történt.

 

A bűncselekmény motivációjáról a nyomozók elmondták, hogy anya és fia között megromlott a viszony, a nő rendszerint arra próbálta rávenni a fiát, hogy menjen dolgozni, tartsa el magát. A gyilkosságot megelőzően is emiatt vitatkoztak. Amikor este hazament, édesanyja nem akarta, hogy otthon aludjon, ezért megölte az asszonyt

Az Ábrai Károly utcában lakók közül többen megerősítették, hogy köztudott volt, a fiú drogozása. Előfordult már hogy mentő vagy rendőrségi autó állt a ház előtt. Volt már öngyilkossági kísérlete, de idejében orvoshoz került. Pszichiátriai kezelésen vett részt, majd gyógyszereket írtak fel neki. Édesapja már régóta külön élt a családtól, húga is elköltözött.

Az elsődleges szakértői vélemény szerint drog hatása alatt állt tette elkövetésekor. A gyanúsított beismerő vallomást tett. Kihallgatása során a fiatalember elmondta a nyomozóknak, hogy megromlott a kapcsolata az anyjával, ráadásul vasárnap össze is vesztek.

 

Cseh Attila a Szegedi Járásbíróság szóvivője közölte, a bíróság azért látta indokoltnak a kényszerintézkedést, mert a bűncselekmény tárgyi súlya, magas büntetési tétele, a gyanúsított rendezetlen családi és személyi körülményei miatt tartani lehet attól, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Megölte az anyját egy vásárhelyi fiatalember

 

Olvassa el ezt is!

Misszióból jöttek, misszióba mennek

Misszióból jöttek, misszióba mennek

A Koszovóba induló állomány meghatározó részét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában állomásozó művelettámogató műszaki zászlóalj adja. Képekkel!
A HLKC 3 csapattal indult a Főnix Kupán

A HLKC 3 csapattal indult a Főnix Kupán

A vásárhelyi klub U12-es, U10-es és U9-es csapata lépett pályára január 25. és 27. között Debrecenben, az ország legjelentősebb kézilabda utánpótlás versenyén.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.