Kék hírekElőzetesben a mindszenti fejszés támadó

2013. április 3., szerda
 
Előzetesben a mindszenti fejszés támadó

Április 3-án a Szegedi Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki ellen garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

 

 

 

 

A bíróság nem jogerős döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig előzetes letartóztatásban marad.

 

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azért kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását, mert megalapozott gyanú áll fenn arra, hogy P.S. 2013. március 31. napján 21 óra körüli időben a sértett mindszenti lakásánál jelent meg, és mivel vele haragos viszonyban áll, ittas állapotban kiabált az utcán. A sértett felhúzta a redőnyt, mire a gyanúsított a nála levő fejszével kitörte az ablak egyik szárnyát és azzal fenyegette a sértettet és családját, hogy megöli őket. A sértett kézfejét a szétrepülő üvegszilánkok felsértették. A sértett felesége értesítette a szüleit, akiket megjelenésükkor a gyanúsított szintén fejszével fenyegetett. A gyanúsított ezt követően az ingatlan kapujára és ablakára is ráütött a fejszével.

 

A gyanúsított büntetlen előéletű, de jelenleg több büntetőeljárás is van vele szemben folyamatban, melyeket részben a jelen ügy sértettjeinek sérelmére követett el. Erre tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye, az, hogy a gyanúsított ismét szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Attól is megalapozottan lehet tartani, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk megfélemlítésével, befolyásolásával az eljárás sikerét meghiúsítani törekedne. Erre figyelemmel a bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelése indokolt.

 

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője azonban fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

Elmarad a bajnoki nyitány

Elmarad a bajnoki nyitány

A hódmezővásárhelyi Rollandringre hirdetett bajnoki nyitány a hetek óta tartó havazás és esőzés, illetve a mára kezelhetetlenné vált belvíz miatt elmarad. A verseny új időpontja: június 2-a, vasárnap.
Nem lesz hallgatói szerződés

Nem lesz hallgatói szerződés

Nem lesz hallgatói szerződés, de a kötelező magyarországi munka megmarad. Április második felében lezárulhatnak a tárgyalások a hallgatói szerződésekről a HÖOK és a kormány között.
Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.