BulvárElőnyben az esztétikus, egyedi, ötletes megoldások

2016. június 17., péntek
 
Előnyben az esztétikus, egyedi, ötletes megoldások

Idén is indul a verseny a ',Virágos Hódmezővásárhelyért' cím elnyeréséért.  Ez a 3. alkalom, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a település szépítése, kulturált, környezetbarát településkép megjelenítése, a város virágokkal, növényekkel történő díszítése érdekében versenyt hirdet.

 

 

Fotó: VH

 

 

„Változás lesz idén, ugyanis a magánkertek helyett közterületi kategóriákban hirdetünk versenyt” - jelentette be Molnárné Kecskeméti Rita ma délelőtt a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján.

A települési képviselő elmondta a családi házas kertek, kerítésen belüli előkertek helyett, ezúttal a családi házak előtti közterülettel, a társasházak előkertjeivel, a társasházas övezetben a legrendezettebb, legvirágosabb erkéllyel/balkonnal és a tavalyihoz hasonlóan a legszebb virágosított üzlet/vállalkozás előkerttel és/vagy homlokzattal lehet versenyezni.

 

A július 31-ig beadható pályázatok elbírálása során kiemelt figyelmet fordítanak majd arra, hogy az előkertek, erkélyek mennyire teszik szebbé az utcákat, a településképet. A zsűri a gondozott, parkosított közterületeket, az esztétikus összképet értékeli. Az egyedi, ötletes kertészeti megoldások, valamint a környezettudatosság kiemelt figyelemben részesül.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az oklevél mellé jutalomban is részesül a pályázó: minden kategória első helyezettje 20.000 Ft értékben kertészethez kapcsolódó ajándékcsomagban, különdíj esetén 10.000 Ft értékű ajándékcsomagban részesül.

Molnárné Kecskeméti Rita azt is elmondta, idén a tavalyihoz képest 2-3 héttel később, októberben lesz az értékelés. A nevezési lap átvehető a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetés Csoport Ügyfélszolgálati Irodáján. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján vagy a rarosinet@hodmezovasarhely.hu címre kell eljuttatni.

Hozzátette, előnyös lenne, ha fotót is mellékelnek a nevezési laphoz, illetve fontos megadni egy telefonos elérhetőséget, hogy zsűri időpontot tudjon egyeztetni a szemléhez.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tizenegyezer fácáncsibe pusztult el

Tizenegyezer fácáncsibe pusztult el

Két település tűzoltóin kívül a vásárhelyi tűzoltókra is szükség volt az 1600 négyzetméteres épület és a benne lévő berendezések oltásánál.
A holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek

A holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek

Vanderstein Noémi tartott előadást a zsidó gyász- és temetkezési szokásokról. A megemlékezés résztvevői a elhelyezték az emlékezés mécseseit és köveit. Képekkel!
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.