GazdaságElőkészületben a villamospálya megépítése

2017. szeptember 6., szerda
 
Előkészületben a villamospálya megépítése

Hamarosan megkezdődnek, pontosabban folytatódnak a közműkiváltás munkálatai azokban a vásárhelyi utcákban, amelyekben a tram train síneket fektetik le.

 

 

 

 

 


A tendernyertes kivitelező a Strabag, valamint a beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szeptember 13-án 17 órától a Városháza Dísztermében lakossági fórum tart, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a munkálatok ütemezésével, (beleértve az ezzel járó útlezásárosokat) és természetesen a kérdéseiket is megválaszolják - jelentette be szeptember 6-án tartott sajtótájékoztatóján Hegedűs Zoltán.

 

Mint arról már többször írtunk (cikkünk alján található összegyűjtött elérhetőségeken láthatóan) részletes tervek vannak a 3,3 kilométeres városi szakasz megállóiról, a vonalszakaszról. Ezek kivitelezésére július 25-én írták alá a 8,9 milliárdos szerződést a megépítést elnyerő vállalkozásokkal: a Strabag Vasútépítő Kft.-vel és a Belfry PE Kft.-vel

Ez csak egy része a teljes költségnek, hiszen a Vásárhely Szeged vasútvonalat is át kell építeni.

 

A sajtótájékoztatón a Vásárhelyi Hírek megkérdezte az alpolgármestert, hogy tudnak-e arról, hogy a Kishomokon élők körében egyre erősödő lobbizás formálódik annak érdekében, hogy a tram trainnek legyen megállója ott is. Az alpolgármester - érezhetően diplomatikus válaszában - jelezte, nem zárkóznak el a megépülő villamos fejlesztésének továbbgondolásától.

 

Az egykor Vásárhely agglomerációjának számító, de mára egy dinamikusan fejlődő városrészben lakó családok százait érintő tram train megálló létesítésének témája valószínű a szeptember 13-i fórumon is erőteljesen hangot kaphat, hiszen a Vásárhelyi Hírek információi szerint az - egyébként ésszerűnek tűnő - kishomoki megállóért lobbizó közösség hamarosan aláírásgyűjtésbe is kezd.    

 

A villamos majdani üzemeltetésére, vagyis a jegyek, bérletek árára vonatkozó kérdésünkre Hegedűs Zoltán elmondta, a teljes üzemeltetés és a jegyértékesítés a MÁV Zrt. feladat lesz, de a városnak is lesz beleszólása a jegyárak kialakításába.     

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Megállók, körforgalmak, végleges tervek

 

Ilyen lesz a tram train szerelvény

 

Már 72 milliárdnál tart a tram train (Cikkünkben a költségek részletes leírásával)

 

 

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Győzelemmel kezdtek a vásárhelyi lányok

Győzelemmel kezdtek a vásárhelyi lányok

Az elmúlt években mindig nagyon szoros mérkőzéseket játszott a két csapat egymás ellen, úgyhogy most is egy nagyon kiélezett volt a találkozó
Pisztolylövés a Rudnay utcában

Pisztolylövés a Rudnay utcában

A férfi örjöngeni kezdett, ezért a szomszédok mentőt hívtak, akik nem tudták megfékezni és lenyugtatni. Ezután riasztották a rendőrséget.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.