Kultúra, oktatásElhalasztaná a szakképzőközpontok létrehozását a Klik

2013. május 18., szombat
 
Elhalasztaná a szakképzőközpontok létrehozását a Klik

Az április elsejétől a megyei tankerület fenntartásába került  Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központot is érinti, hogy a szakképzőközpontok létrehozásának elhalasztását kezdeményezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.

 

 

Fotó: VH arhív

 

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke a múlt héten egy sajtótájékoztatón utalt arra, hogy a szakképzési törvény május 31-i határidővel olyan integrációt ír elő, amely 5-10 ezer fős tanulólétszámhoz kötött szakképzőközpontok létrehozását jelenti. A központok megyénként jönnének létre, a többi intézmény pedig ezek tagintézménye lenne - tette hozzá.

Elmondta, ennek indokoltsága a Klik létrejöttével újratárgyalandó, hiszen ezzel már egy szervezeti integráció megvalósult, miután április 1-jével a Klik átvette a megyei intézményfenntartó központok szakképző intézményeit.

Az Emmi a képzőközpontok létrehozásának határidejét egy évvel tolná ki - mondta. Kitért arra is, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium az agrárszakképzést saját hálózatában szervezi meg, ennek határideje 2013. május 31. A tankerületek legfontosabb feladata az átadás, átvétel elősegítése - fűzte hozzá.
A Klik elnöke szerint a szakképzési törvény szerinti átalakítást azért is nehéz megvalósítani, mert a jelenleg működő térségi szakképzőintézmények esetében európai uniós projektekkel vállalt fenntartási kötelezettségek vannak.

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Máig élő hímzések

Máig élő hímzések

A vásárhelyi gyapjúhímzésről nyílik kiállítás és bemutató május 22 én 17 órakor Hódmezővásárhelyen.

 

Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

A több évtizedes hagyomány folytatódik, bár a Mezőgazdasági Kar is átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, így 2011-től a végzősök majd csak decemberben vehetik át a diplomájukat. Képekkel!
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.