KözéletEgzisztenciák vannak veszélyben

2011. január 8., szombat
 

A belvíz okozta károk miatt rendkívüli képviselőtestületi ülés összehívását kezdeményezi dr. Lázár János – jelentette be a polgármester január 8-án reggel Erzsébeten, mikor a belvíz elleni védekezés helyszínén járt.

 

 

 

 

 

 

Az ország legmélyebben fekvő településeként Hódmezővásárhely külterületének harmada belvízkárt szenvedett. Az intenzív védekezés ellenére több ingatlan jelenleg is veszélyben van, a mezőgazdaságból élőknek pedig hatalmas károkkal kell megküzdeniük az idei évben.

„Január 20-ra rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezem, amelynek keretében egy átfogó belvízrendezési tervet ismer meg a képviselőtestület. Javaslom, hogy  az ország legmélyebben fekvő településeként forduljunk a kormányhoz, és kérjünk segítséget egy kiemelt belvízrendezési program megvalósítása érdekében” – jelentette ki dr. Lázár János polgármester ma reggel a belvíz elleni védekezés egyik helyszínén, Erzsébeten. Hódmezővásárhely első embere hozzátette: a lakosság védelmén túl szükség van a mezőgazdaság védelmére is. A legsúlyosabb kár ma nem a város belterületén, a lakott területen, hanem külterületen van. A külterület legalább harmada – ez több tízezer hektár – belvízkárban szenved, ami a  mezőgazdaságban a 2011. évi kilátásokat nagy mértékben rontja. Nagyon sok a mezőgazdaságból élő család egzisztenciája is veszélybe került, nekik is segítségre van szükségük – mondta el dr. Lázár János.

A belvíz elleni védekezés kapcsán a polgármester kiemelte: a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat már több tízmillió forintot költött a munkálatokra az elmúlt héten, az önkormányzatnak pedig a helyreállítási költségekben lesz tízmilliós költsége.

„Szikáncson a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően bíztató a helyzet, itt Erzsébeten azonban kritikus. Felajánlottuk a leginkább veszélyeztetett házak lakóinak, hogy csereingatlanokat ajánlunk számukra, de ők eddig nem éltek a lehetőséggel. Amennyiben úgy alakul, hogy kitelepítésre lesz szükség, a megfelelő ingatlanok rendelkezésre állnak. Gondoskodni fogunk minden érintett családról” – jelentette ki Lázár János.

Az önkormányzat a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulattal, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem szakembereivel több helyszínen, összehangolt védekezést folytat a belvíz által veszélyeztetett területen élők védelme érdekében.

 

Olvassa el ezt is!

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.