Házon kívülEgymillió hektár víz alatt

2011. január 8., szombat
 
Egymillió hektár víz alatt

Volt olyan gazda, aki örült a fagynak, mert a jég elbírta a kukorica betakarító gépeket. Az őszi vetés egy része most vízben áll.

 

Jelenleg még a károk nagyságát sem lehet felbecsülni, olyan jelentős mértékben károsodott az őszi búza vetése. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke közölte: a múlt évben a gazdálkodók - a szövetség adatai szerint - mintegy 900 ezer hektáron vetettek őszi búzát. Ez mintegy százezer hektárral kevesebb a szokásosnál, és az előző évinél is.

Az őszi vetésű búzából most mintegy százezer hektár áll víz alatt. Így az e területen keletkezett károkat még nem lehet felmérni, azzal meg kell várni a tavaszi munkák kezdetét. Vancsura József szerint kérdéses, hogy a víz alatt álló területen lévő vetést ki kell-e tárcsázni a földből, vagy egyáltalán az átázott talajra rá lehet-e menni a gépekkel.

A több mint egymillió hektár kukoricából mintegy 50 ezer hektárt nem sikerült eddig betakarítani. Ez mintegy 15 milliárd forintos kárt okozott a termelőknek. Az MTI korábbi információi szerint a kukoricát 1,036 millió hektárról - ez a betakarítandó terület 93 százaléka - vitték a magtárakba, összesen 6,964 millió tonnát. A termésátlag 6,7 tonna volt hektáronként.

A szaktárca korábbi adatai szerint az őszi búza 1,006 millió hektáron került a földbe, ami 93 százalékos vetési teljesítésnek felel meg.

Tavaly egymillió hektárnál kisebb területről takarítottak be őszi búzát az országban, ami régen fordult elő. Nagyon nehéz és elhúzódó aratás után a búzából mintegy 3 és fél millió tonna került a magtárakba, az előző évinél mintegy 20 százalékkal kevesebb. A falugazdász tájékoztatása szerint 2010-ben a Vásárhely környéki gazdák őszi búzát 14.300 hektárnyi földbe vetettek.

 

Olvassa el ezt is!

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.