Házon kívülEgyértelműen terjed az influenza

2011. január 27., csütörtök
 
Egyértelműen terjed az influenza

Az idei szezonban három ember vesztette életét. A kórházban influenzás tünetekkel ápoltak jelentős része nem oltatta be magát.

 

Az influenza országos terjedése miatt a szaktárca úgy döntött, hogy rendkívül kedvező áron az egészségügyi intézmények rendelkezésére bocsátja a raktáron lévő gyógyszer- és eszközkészletet - jelentette be egy sajtótájékoztatón az egészségügyért felelős helyettes államtitkár.

Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a múlt héten az idei szezonban először ülésezett a járványügyi védekezési munkabizottság. Az ő javaslatuk alapján döntötték el, hogy felszabadítják az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) "pandémiás" készletét, amely többek között jelentős mennyiségű antibiotikumot, fecskendőket, maszkokat tartalmaz.

Cserháti Péter arról is beszélt, hogy az Omninvest által gyártott, a tavalyi szezonból megmaradt több mint másfél millió oltóanyag raktározása is gondot okoz az EKI-nek. Emellett viszont jelentős mennyiségű térítéses, illetve térítésmentes saját oltóanyag áll még rendelkezésre, ezért a tárca jóváhagyta, hogy az előző kormány által lekötött Omninvest-készletet felszabadítják.

A sajtótájékoztatón Paller Judit országos tiszti főorvos is felhívta a figyelmet, hogy az influenza elleni oltás 80-85 százalékos védettséget jelent, ezért mindenképpen ajánlja a beadását. Mint mondta, még nincsenek végleges vizsgálati eredmények, de tapasztalatai alapján a kórházban influenzás tünetekkel ápoltak jelentős része nem oltatta be magát.

Az idei szezonban három ember vesztette életét influenzával összefüggésbe hozható megbetegedés miatt. A múlt heti két áldozatnál az influenza B vírusát mutatták ki, korábban pedig újinfluenza okozta egy férfi halálát.

Magyarországon az A vírus okoz járványokat, a B vírus inkább lokális megbetegedéseket, de erősebb lefolyású - hangsúlyozta Paller Judit.

Az országos tiszti főorvos szerint a háziorvosok és a gyermekorvosok fennakadás nélkül be tudják adni az oltásokat, ezért nem tartja indokoltnak, hogy iskolai oltásokat szervezzenek, vagy a tavalyi évhez hasonlóan oltópontokat állítsanak fel.

Cserháti Péter hozzáfűzte, hogy tavaly óta a háziorvosok oltások beadásához való hozzáállása is jelentősen megváltozott, miután bevezették a teljesítményalapú finanszírozási rendszert. Eszerint jelenleg a háziorvosok havonta átlagosan húszezer forintot is kaphatnak bizonyos többlettevékenységek elvégzéséért, ezekbe az influenza elleni védőoltások beadása is beletartozik.

 

Olvassa el ezt is!

Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került listában 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.