Kultúra, oktatásEgy világhírű Vásárhelyi

2010. november 5., péntek
 
Egy világhírű Vásárhelyi

Posztumusz díszpolgári címet adományoz a város a világhírű vásárhelyi származású Elkán Lászlónak.

 

Elkán László, a szinte csak felvett művésznevén ismert Lucien Hervé, a világhírű vásárhelyi származású fotóművész műveiből rendeztek kiállítást a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban, amelynek november 5-én pénteken volt a megnyitója. Városunk nevében Dr. Kószó Péter alpolgármester köszöntötte a vendégeket. Beszéde végén bejelentette, hogy Hódmezővásárhely posztumusz díszpolgári címet adományoz városunk szülöttének. Beszédet mondott, a fotográfussal baráti viszonyban állt Gáti György fotóművész, aki magánéleti történetek felidézésével mutatta be Lucien Hervé példamutató egyéniségét. A megnyitóbeszédek végén Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója köszönetet mondott a kiemelkedő és lelkes munkát végzett szervezőknek: Nagy Magdolnának, a kiállítás kurátorának, Elek Andrásnak az Emlékpont munkatárásának, dr Mikecz Péternek, a Polgármesteri Hivatal irodavezetőjének.

A mától látható tárlaton 28 eredeti Hervé-képet, egy a fia által készített Hervé-portrét és valódi kuriózumként egy Lucien Hervé alkotta kollázst láthatnak az érdeklődők.

 

 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.