BulvárEgy videó amit látni kell

2018. október 24., szerda
 
Egy videó amit látni kell

A Miniszterelnökség és a hozzá kapcsolódó intézmények, programok, előirányzatok 790 milliárd forintos, a Miniszterelnöki Kormányiroda 183 milliárd forintos, míg a Miniszterelnöki Kabinetiroda 122 milliárd forintos kiadással számolhat a júniusban benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint.

 

 

 


A Miniszterelnökség kiadásai idén még 870 milliárd forintra rúgtak, a 2019-es költségvetésben a tárca előirányzatai között. Tavaly ilyenkor mutatták be a 2030-ig szóló Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát.

 

A szakmai oldal mellett azonban van – és kell lennie – egy, a szívet, a lelket megérintő szubjektív élménynek is, amely a hazai és a külföldi turistákat az újabb tájak, újabb élmények felfedezésére, avagy az új turistákat az ország megismerésére ösztönzi. Ez a most készült csodaszép videóklip ezt segíti.

 

Ahogy mondani szokták: a filmben minden a helyén van. A film után pedig sokan mondják majd: „a szívünkben is!”    

Természetesen teljes képernyőn, hanggal együtt a legjobb, ehhez pedig a videón a Youtube feliratra kell kattintani!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak

1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak

A hatvankét évvel ezelőtti eseményekről a civil szervezet tagjai a Helyőrségi Klub Hódi Pál utcai rendezvénytermében tartottak megemlékezést. Képekkel.
Vásárhelyre költözött a felcsúti buszmegálló

Vásárhelyre költözött a felcsúti buszmegálló

Ha nem is "menetrend szerint", de Hódmezővásárhelyre érkezett az a buszmegálló, amelyet Felcsútról kipaterolt a Bicskei járási Hivatal.
Kosarakban gazdag meccs volt

Kosarakban gazdag meccs volt

Április 21-én este a Dunaharaszti otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport 5-8. helyéért zajló küzdelmeinek első meccsén.
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.