Kultúra, oktatásEgy különleges alkotó tevékenység

2019. augusztus 14., szerda
 
Egy különleges alkotó tevékenység

A népi bútorfestés hagyományait, szimbolikáját, színvilágát ismerhették meg és gyakorlati tapasztalatokat is szerezhettek azok, akik részt vettek a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum által meghirdetett bútorfestő kurzuson.

 

 

 

 

 

 

Az augusztus 13-án és 14-én, a kétnapos rendezvényen szó volt a templomokban alkalmazott bútorfestésről, a vásárhelyi bútorfestés sajátosságairól, és előadás hangzott el a bútorok restaurálásának és konzerválásának módszereiről is. Azok, akik kedvet éreztek, Dudás Ildikó népi bútorfestő irányításával a gyakorlatban is kipróbálhatták ezt a hagyományos népi iparművészeti tevékenységet.

 

A kurzust szervező Lucza-Vígh Erna, a közgyűjtemény múzeumpedagógusa elmondta: a Közös művészeti örökségünk nyomában című pályázatnak köszönhetően ingyenes, de regisztrációhoz kötött tanfolyamra felső tagozatos és középiskolás diákokat, egyetemi hallgatókat és felnőtteket egyaránt vártak.  

 

A 19. században Hódmezővásárhely a népi bútorfestés egyik kiemelkedő alföldi központja volt. Az asztalosok által készített festett bútorok legkorábbi tárgyi emlékei a 18. századból maradtak fönn. Közülük kiemelkedik a református Ótemplom festett berendezése, melynek elkészítéséhez 1732-ben, még más vidékről kértek föl asztalosokat. A helyi mesterek az átvett elemek felhasználásával azonban a vásárhelyi festett bútornak egy sajátos helyi stílusát alakították ki: sötétkék alapszínen jelennek meg az élénk, vörös vagy cinóbervörös virágmotívumok, főként a tulipán, a rózsa és a gránátalma.

 

A vásárhelyi festett bútorok virágkora 1830 és 1850 közé tehető, amikor ezek a környék más, kisebb bútorfestő központjai számára is mintául szolgáltak. E kor darabjain a díszítmények meghatározott és jellegzetes rendben helyezkednek el. A csokorba rendezett virágmotívumok gyakran vázából indáznak szét, melynek reneszánsz eredetére utal az "olasz korsó" elnevezés. A fazekasság és a hímzés mellett a népi bútorfestés a harmadik nagy vásárhelyi népművészeti kincs, de ellentétben az első kettővel, az utóbbi szakma mára szinte teljesen eltűnt.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Elektromos autók álltak szolgálatba

Elektromos autók álltak szolgálatba

Két új, teljesen elektromos autó segíti a vásárhelyi Önkormányzatot. A városban nemrég felszerelt 3 ingyenes elektromos töltőállomáson egyre több autót látni.
Ötnapos ünnepi programsorozat

Ötnapos ünnepi programsorozat

Öt nap, két színpad, tucatnyi program, Quimby koncert, Gasztroudvar, borverseny és még sokminden más. Részletes program.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 
Választás 2024 - Grezsa István
Választás 2024 - Grezsa István Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.