GazdaságEgy hét múlva pályázhatnak a vásárhelyiek

2016. július 3., vasárnap
 
Egy hét múlva pályázhatnak a vásárhelyiek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újabb 500 millió forintos keretösszeggel biztosít vissza nem térítendő támogatást a hűtőgépek és fagyasztók cseréjéhez.

 

 

 

 

 

 


Az Otthon Melege Programban meghirdetett pályázat során előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. Július 4-én reggel 8 órától lehet pályázni.

 

Több Dél-alföldi helyi, illetve regionális sajtóban bár ez a kezdési időpont jelent meg, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád Megye lakosai csak július 11-től pályázhatnak, összesen 64 és félmillió forint értékben.

Hasonlóan az előző Otthon Meleg pályázatokhoz, a szerverek leterheltsége és az akadozó feltöltések miatt ez alkalommal is régiókra bontva lehet pályázni. (Lásd a cikk alján!)

 

A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül. Ha két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében.

 

A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és CO2-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják. A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer forint, A++ energiaosztály esetén 35 ezer forint, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.

 

 

Régió neve

Megyék

Népesség (fő)

Népesség aránya (%)

Arányos forrás

(Ft)

Benyújtási időszak kezdete

Észak-Alföld

Hajdú-Bihar,

Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 479 522

15,01

75 060 187

nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében: 2016.07.04.

további magánszemélyek esetében: 2016.07.06.

Dél-Alföld

Bács-Kiskun, Békés,

Csongrád

1 271 040

12,90

64 483 326

nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében: 2016.07.11.

további magánszemélyek esetében: 2016.07.13.

Észak-Magyarország

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád

1 164 813

11,82

59 094 141

nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében: 2016.07.12.

további magánszemélyek esetében: 2016.07.14.

Nyugat-Dunántúl

Győr-Moson-Sopron,

Vas, Zala

983 925

9,98

49 917 199

nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében: 2016.07.18.

további magánszemélyek esetében: 2016.07.20.

Dél-Dunántúl

Baranya, Somogy, Tolna

909 130

9,22

46 122 645

nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében: 2016.07.19.

további magánszemélyek esetében: 2016.07.21.

Közép-Dunántúl

Komárom-Esztergom,

Fejér, Veszprém

1 063 408

10,79

53 949 588

nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében: 2016.07.25.

további magánszemélyek esetében: 2016.07.27.

Közép-Magyarország

Pest, Budapest főváros

2 983 733

30,28

151 372 914

nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében: 2016.07.26.

további magánszemélyek esetében: 2016.07.28.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kilakoltatás akár kényszerítve is?

Kilakoltatás akár kényszerítve is?

Tizenhét lakó felszólító levelet kapott a vásárhelyi önkormányzattól, hogy július 31-ig el kell hagynia a bérelt lakást. Síró emberek, kétségek között, bizonytalanságban.
Elő a napolajat! Irány a Mártélyi Holtág!

Elő a napolajat! Irány a Mártélyi Holtág!

Mert most éppen olyan vendégváró a Mártélyi Holtág, mint volt anno sok évtizeden át. Meglepetések sokasága várja a strandolókat.  Képekkel!
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!