SportEgy győzelem már megvan

2019. április 13., szombat
 
Egy győzelem már megvan

Elkezdődött a felsőházi rájátszás a Vásárhelyi Kosársuli számára az NB I/B Zöld csoportjában - sajnos az eddigi 12 hazai meccshez képest bántóan kevés néző előtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

A negyeddöntős párharcban az ellenfél az a DEAC U23, amely az alapszakaszban a 8. helyen zárt, ám az egyik legkellemetlenebb ellenfélnek számít ambiciózus fiatal játékosai miatt a bajnokságban. Ez az első meccsen is megmutatkozott.

A Hódtói Sportcsarnokban óriási debreceni nyomással indult a találkozó, Kovács Adrián gárdája nem feltett kézzel érkezett Tóth Tamás alapszakaszgyőztes csapatához. Az egész meccsen megfigyelhető intenzív támadás és védekezés mindkét félnél gyors játék formájában valósult meg, hol a Kosársuli, hol a Debrecen vezetett. A mieink taktikai elemei folyamatosan válaszként szolgáltak a vendégek kosaraira, végül 18-19-cel zárult a negyed.

A második játékrészben tovább folytatódott a lendületes harc, mindkét edző igyekezett tüzelni legénységét. A Kosársuli perceit Pavlovic Vuk triplája, majd Béres Nándor zsákolása szolgáltatta - egyébiránt a mieinktől öten jutottak tíz pont fölé, és kilencen rezzentették meg a hálót a mérkőzés során. A félidőig közelebb zárkózott a Tóth és Omenaka vezette DEAC, 34-31-gyel vonultak pihenőre a felek.

A harmadik és negyedik negyed is kísértetiesen hasonlított az első kettőre, nüanszok döntöttek csupán. A debreceniek nem adták meg magukat, a Kosársuli remek cseréi (Rostás Imre egymaga 11 pontig jutott) és jól befejezett támadásai által tízzel is ment a végjátékhoz közeledve. Az apró hibák majdnem megbosszulták magukat, hisz pillanatok alatt háromra zárkóztak a vendégek, ám a fantasztikusan teljesítő Vas Péter és Varga Zalán rutinja azt eredményezte, hogy kevéssel, de sikerült megtartani a kellő előnyt. A szív mellett a fej is a helyén volt, mindenki maximálisan hozzátette a tudása legjavát - vásárhelyi győzelemmel zárult tehát az első meccs, nagyon fontos lépést tett Tóth Tamás együttese a továbbjutás felé. Hétfőn Debrecenben egy hasonló játékkal összejöhet mindez!

NB I/B Zöld csoport, felsőházi rájátszás, negyeddöntő, első mérkőzés:


Vásárhelyi Kosársuli - DEAC U23 81-74 (18-19, 19-15, 25-22, 19-18)


Hódtói Sportcsarnok, 275 néző. Vezette: Radnóti, Maár, Borgula

Kosársuli: Molnár 5/3, Pavlovic 12/3, VARGA 19/3, Bálint 10, VAS 14/9
Csere: Béres 4, Perák 5, Börcsök -, Kelemen 1, Rostás 11, Czégel -
Vezetőedző: Tóth Tamás

DEAC: TÓTH 15/6, Kozák M. 16, Kozák B. 5, Gáspár 7/3, OMENAKA 13
Csere: Asszú 9/6, Opre 3/3, Szekeres -, Sólyom 1, Csomor 5/3
Vezetőedző: Kovács Adrián

 

Tóth Tamás: „Igazi rájátszás derbi volt, nüanszok döntöttek a mi javunkra. Óriási taktikai harc folyt a pályán, amiken sok hiba is volt, hullámzó volt a mérkőzés. Öt játékosom zárt tíz pont felett, és csapatszinten is jól működtünk. 1-0 nekünk, de vért kell izzadnunk Debrecenben, ha hétfőn le szeretnénk zárni a párharcot.”

Kovács Adrián: „Gratulálok a Vásárhelynek a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket az U20as döntőre, hiszen egy erős ellenfél otthonában szoros meccset tudtunk játszani. 4 dolgot kértem a srácoktól az öltözőben, amikre végig szerettünk volna koncentrálni, természetesen nem volt egyszerű, de nagyot küzdöttünk. Külön szeretném kiemelni a játékvezetést, ami végig korrekt és magas színvonalú volt. Örülök Opre Roland visszatérésének, már nagyon hiányzott a csapatnak.”


Folytatás április 15-én, hétfőn 16 órakor Debrecenben.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bálatűz több milliós kárral

Bálatűz több milliós kárral

Egy emlékezetes Földeák melletti hatalmas tűz ügye zárul le hamarosan. Vádat emeltek a - helyszín közelében elfogott - szándékos gyújtogató ellen.
Korszerű mentőhelikoptert kapott a Dél Alföld

Korszerű mentőhelikoptert kapott a Dél Alföld

Három mentőhelikoptert adott át üzemeltetésre az Országos Mentőszolgálat tulajdonában lévő Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek. Szentesre került az egyik.

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.