KözéletEgy csendes hely a belvárosban

2010. december 8., szerda
 
Egy csendes hely a belvárosban

Nincs és nem is nagyon lesz utánpótlás. Hatalmas nyomás nehezedik rájuk, hiszen a családjuktól nem kapnak bátorítást, a baráti körben pedig elutasításban, esetleg megaláztatásban van részük.

 

Most van pontosan öt éve, hogy Domonkos Rendi nővérek költöztek be a belvárosi Károlyi gróf Kúriájában kialakított rendházba. A 2005-ben tartott befogadási ünnepség a Fekete Sas nagytermében volt, azt követően pedig Gyulay Endre megyés püspök ünnepi szentmisét mutatott be a Belvárosi templomban, majd megáldotta a Domonkos Rendi Nővérek rendházát.

A Római Katolikus Egyház tulajdonába adott műemlék épületbe, a hivatalos nevén Rózsafüzér Királynője házba öt nővér költözött. A „csendesen mozgalmas” életükben a legfontosabb a tanítás, hitoktatás, egyházközségi munka. A legtöbb teendőt a szintén egyházi tulajdonba átadott szomszédos óvodai munka teszi ki. Már csak négy nővér van a rendházban, mondta el portálunknak a házfőnöknő, Majoros Mária Ármella nővér. Időközben ugyanis egyikük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanít. A nővér hozzátette, természetesen a rendházban élő nővérek is tanítanak, a Szőnyi Benjamin Általános iskolában, illetve a Bethlenben. Minden napjuk óramű pontossággal kezdődik, amelyek mint mondja egyáltalán nem egyhangúak, hiszen a vasárnap kivételével folyamatosan vannak feladataik. Kérdésünkre, hogy mind ezekre vajon ők négyen elegendően vannak-e, Ármella nővér elmondta, nincs és nem is nagyon várható utánpótlás. Azt tapasztalja, hogy az elhivatottság iránt fogékony fiatal nők, csak az érdeklődés szintjéig jutnak el. Hatalmas nyomás nehezedik rájuk, hiszen a családjuktól nem kapnak bátorítást, a baráti körben pedig elutasításban, esetleg megaláztatásban van részük. Ahogy a nővér megfogalmazta: individuális világunkban elveszett a mélyebb értékek megbecsülése. Pedig - tette hozzá – jól megfigyelhető a növekvő igény egy másfajta szemlélet iránt. Jól példázza, hogy egyre több szülő íratja be kisgyermekét a Virág utcai óvodába, illetve éppen most készítenek fel 22 hívőt keresztelkedésre és elsőáldozásra.  

 

 

A Domonkos Rend Aquinói Szent Tamás által megfogalmazott jelmondata, amelyet a nővérek is magukénak vallanak: „Contemplari et contemplata aliis tradere” vagyis „A szüntelenül szemlélt igazságot továbbadni.”       

A Domonkos Rendet a XIII. század elején Dominicus Guzman alapította. Alig van olyan középkori szent, akiről olyan hiteles forrásanyag állna rendelkezésünkre, mint Domonkos életéről és művéről. Mintegy 177 okmány, irat teszi könnyűvé a kutatást. A domonkosok Magyarországon 1221-ben telepedtek le. Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációját 1868-ban alapították Ebben az időben a Domonkos Rend akkori generálisa egy olasz domonkos atyát küldött Rómából Magyarországra, Tommaso Anselmit, hogy megreformálja a domonkos férfi kolostorokat. Ő arról is álmodott, hogy újjáélessze Magyarországon a Rend női ágát, a domonkos apácák közösségét. Az ő segítségével tíz magyar, olasz és osztrák származású fiatal nő alapította Kőszegen az első konventet, amelyet 1878-ban a Domonkos Rend rendfőnöke felvett a Szent Domonkos Rend családjának harmadik rendjébe. A világ minden régiójában kb. 6000 domonkos működik, kivéve a Balkán országait. Egészen a török hódoltságig illetve a reformáció kezdetéig a domonkosok Magyarországon szinte mindenhol megtalálhatóak voltak. Közvetlenül a II. Világháború előtt a Magyar Domonkosok önálló Provinciát alkottak, mivel addig az Osztrák-Magyar Provincia keretein belül működhettek. 1950-ben kb. 200 tagot számlált a Domonkos Rendtartomány.

 

Olvassa el ezt is!

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.