KözéletÉgetett ritkaságok

2010. november 5., péntek
 
Égetett ritkaságok

Pótolhatatlanok az árvízvédelmi kőfal téglái. A fal megbontásakor minden darabra ügyeltek.

 

Befejeződött vásárhely – szinte valamennyi turisztikai kiadványban szereplő -  1879 – ben épült kőfalának  kibontása, amellyel lehetővé vált az átjárás Tarján és Kertváros között. Rutay Péter létesítmény-építésvezető portálunknak elmondta, a Műemlékvédelmi Felügyelőség csak úgy engedélyezte a fal megbontását, ha a téglák visszaépítésre kerülnek. A jelenleg egyenként megtisztított égetett ritkaságokat körbefóliázva raklapokon tárolják és napokon belül kezdik beépíteni a kőfal oldalán kialakított támfalba. Ennek az alapozása már megtörtént.(képünkön) Mint Rutay Péter elmondta, mivel régészeti feltárásra nincs a terület kijelölve, semmi sem akadályozza, hogy két héten belül végezzenek, sőt mint mondta: ha a kertészeti terveket jóvá hagyják és az idő sem romlik el, még növények ültetését is megkezdik.    

 

Olvassa el ezt is!

Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Kezdődik a szúnyoggyérítés

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Az esőt követő felmelegedés felgyorsítja a szúnyogok fejlődését, ezért a következő napokban több helyen kell beavatkozásokat végezni.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.