SportDrámai csatában úszott el a feljutás

2019. május 12., vasárnap
 
Drámai csatában úszott el a feljutás

Az elődöntő harmadik mérkőzését vívta szombat este a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli és a Salgótarjáni KSE.

 

 

 

 

 

 

A találkozó az NB I/B Zöld csoportjának fináléjába kerülést, ezzel együtt a Piros csoportba való feljutást hivatott eldönteni – az 1-1-es állás és a két csapat nagyjából azonos pillanatnyi játékereje miatt megjósolni is nehéz volt előzetesen, ki kerülhet ki győztesen a párharcból.

 

Jól indult hazai szempontból a meccs, Vas Péter két remek triplájának, valamint Bálint Erik ketteseinek köszönhetően egy lerohanásszerű három és fél perc után 14-4 állt az eredményjelzőn a mi javunkra – jött is a vendégek időkérése. Csapatkapitányunk erre újabb hármassal válaszolt pár pillanattal később, 19-6-nál pedig azért támadhatott a Kosársuli, hogy akár tizenöt pont legyen a különbség. Sajnos ehelyett rövidzárlat következett, megindult az egész mérkőzésen látható, elképesztő büntetőkihagyó-sorozat, amelynek Tóth Tamás időkérése ellenére az lett a következménye a játék képében, hogy a negyed végére felzárkózott a Salgótarján (21-20).

 

A pirosmezesek nemhogy utolérték a Kosársulit, a második tíz perc elején el is hagyták a vendéglátót, Joó és Herendic vezetésével 21-29-re fordítottak. Ebből a 0-17-es szériából is volt azonban visszaút, Béres Nándor és Varga Zalán kosarai révén a negyed második felére fej-fej melletti eredmény alakult ki, a félidőben így mindössze formalitásként hatott a 38-37-es hazai előny – a lényegi döntés a második félidőre maradt.

 

Csakhogy a szünet után sem akaródzott elszakadniuk a feleknek. Mind támadásban, mind védekezésben akadtak pontatlanságok mindkét oldalon, hol a Kosársuli (egy adott pillanatban, a 25. percben öt ponttal is), hol a Tarján vezetett. Az őrült hajrára „felkészülésként” ható harmadik negyedet Varga Zalán utolsó másodperces, hihetetlen triplája rázta fel, a közönség egy pillanatra felrobbant, hasonlóan a támadóidő lejártát reklamáló, ezért technikait kapó vendégkispadhoz.

 

Az 57-53-as, minimális előny a miénk volt, ahogyan négy ponttal vezettünk Vas Péter büntetői és kettese (62-58), majd Perák Denis pöccintése után (64-60) is. Az utolsó öt perc ötpontos vásárhelyi fórral (70-65) indult, hogy aztán Béres pontjainál félig-meddig elhiggyük, megvan a továbbjutás (72-65). Két és fél perccel a vége előtt összehívta gárdáját egy időkérés erejéig Tóth Tamás, és úgy tűnt, hosszú támadásokkal sikerül megtartani az előnyt, hisz a záró hatvan másodperc 74-70-nel kezdődött. Csakhogy a Boinitzer, Herendic, Csabák trió fogta magát, és rendesen kihasználta a Kosársuli hibáit, utóbbi hármasánál, 13,2 másodpercre a végét jelentő dudaszótól már a Salgótarján érezhette nyeregben magát (76-77). S noha Herendic egy büntetőt elhibázott, Varga pedig közelivel egalizált (78-78), maradt még 1,7 másodperc a mérkőzésből, ami jobb lett volna, ha nincs – az időkérés alatt ugyanis előbb a tarjániak megbeszélték, hogy Herendic bepassza után Csabák fejezi be az akciót, majd a pályán ugyanezt sikeresen meg is valósították.

 

A vége a mi szempontunkból csalódottság, a vendégek szempontjából pedig öröm és pezsgőzés. Igazi egylabdás találkozó volt, amiből nem mi jöttünk ki jobban - sajnos a legrosszabbkor tört meg a hazai veretlenségünk a bajnokságban. A következő szezont ismét a Zöld csoportban kezdi a következő hetekben még a bronzéremért harcoló Kosársuli, míg a Salgótarján a Bajával együtt a Piros csoportban folytatja.

 

NB I/B Zöld csoport, elődöntő, harmadik mérkőzés:

Vásárhelyi Kosársuli-Salgótarjáni KSE 78–80 (21-20, 17-17, 19-16, 21-27)

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Goda, Rácz, Vida
 

 

Kosársuli: Molnár 9, VARGA 24/6, Béres 9/6, Bálint 7, VAS 19/9.
Csere: Perák 7, Pavlovic 3, Börcsök -, Kelemen -, Kovács -, Czégel -.
Vezetőedző: Tóth Tamás

Salgótarján: HERENDIC 28/6, Piukovics B. 7/3, Kovács M. 7/3, Joó 14/6, Hajdu 2,
Csere: CSABÁK 15/6, Boinitzer 7, Zábó -, Kovács D. -.
Vezetőedző: Ughy Albert

 A párharc győztese: a Salgótarján, 2-1-es összesítéssel

 

Tóth Tamás: „Egylabdás meccsen nem érdemtelenül nyert az ellenfelünk. Gratulálok a Salgótarjánnak a feljutáshoz, jobb formában voltak nálunk! 15 büntetőt hagytunk ki és a végjátékban két végzetes, rossz döntést hoztunk. Van nagyobb tragédia a Zöld és a Piros csoportban való szereplésnél, így ezúton kívánok rengeteg erőt és gyógyulást Gereben Líviának. Szorítunk érted!

 

Ughy Albert: „Először is nagyon gratulálok a srácoknak, egy borzasztóan idegőrlő és kemény meccs volt, amit sikerült egy utolsó másodperces kosárral megnyernünk. Most már nincs más feladatunk, mint a döntőre koncentrálni! Gratulálok a vásárhelyi csapatnak is, és további sok sikert nekik!

 

A Kosársuli szombaton 18 óra 30 perckor lép legközelebb pályára, a bronzéremért zajló csata első mérkőzésén az Óbudai Kaszások látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Drágul a tram-train beruházás

Drágul a tram-train beruházás

Körülbelül egymilliárddal emelkedik a tram-train építési költsége és újabb hónapokat kell várni a Vásárhely-Szeged vasútvonal átadására.
Nyitott laktanyai nap Vásárhelyen

Nyitott laktanyai nap Vásárhelyen

A megalakulásának 70. évfordulóját ünnepli a NATO, amelyhez húsz évvel ezelőtt csatlakozott Magyar Honvédség. A vásárhelyi Helyőrségi Laktanyában NATO Nap lesz. Részletes program.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!