Kultúra, oktatásDiktatúrák - Tettesek és áldozatok

2016. augusztus 23., kedd
 
Diktatúrák - Tettesek és áldozatok

A kelet-közép-európai térségből érkezett kezdeményezésre, Václav Havel egykori cseh elnök javaslatára 2011. óta augusztus 23-át a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként tartjuk számon – mondta Miklós Péter.

 

 

 

 


A hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője felidézte azt a történelmi eseményt, amikor Moszkvában Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter 1939 augusztus 23-án aláírta azt a meg nem támadási egyezményt – ritkábban használt elnevezéssel a Hitler-Sztálin paktumot –, amelyben megállapodtak Lengyelország egymás közti felosztásáról. Az intézményvezető felhívta a figyelmet: a második világháború első szakaszában Németország és a Szovjetunió nem álltak szemben, a két totalitárius diktatúra csak később lépett hadba egymás ellen.

 

Hódmezővásárhelyen az Emlékpont mindkét diktatúra áldozatairól megemlékezik, hiszen a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen az immár tizenkét éve látogatható állandó kiállításon bemutatásra kerülnek a náci német megszállók irányításával által végrehajtott embertelen cselekedetek – mutatott rá Miklós Péter –, hozzátéve: amellett, hogy a kiállítóhely külön figyelmet fordít a gyermekek és fiatalok ellen elkövetett rémtettekre, megemlékezik az embermentőkről is, így az akkori vásárhelyi alpolgármester Beretzk Pálról, aki nem hajtotta végre a városban a gettó kialakítására vonatkozó jogszabályt.

 

A holokauszt áldozatainak emlékét számos megemlékezés tartja életben. Ezek keretében idén januárban a Németh László Gimnázium diákjai filmes montázsban olvasták fel a vásárhelyi áldozatok nevét, s a pedagógusok is nyitottan fogadták a judaizmus kegyeleti szokásairól most júniusban tartott előadást.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján öt konferenciával, további rendezvényekkel és kiadványok megjelentetésével készül az Emlékpont.

Az intézmény vezetője elmondta: tudományos tanácskozás keretében vizsgálják meg a forradalomhoz vezető történelmi eseményeket és gazdasági-politikai folyamatokat, a vásárhelyiek szerepvállalását az eseményekben, Mindszenty József európai és keresztény szellemiségben végzett tevékenységét, valamint a gulágtáborokba hurcolt magyarok sorsát.

 

Október 23-én nyílik meg az Emlékpont 1956-os vásárhelyi és térségbeli eseményeket feldolgozó kiállítása, míg november 4-én egy különleges installáció ad lehetőséget annak értelmezésére, mit is jelenthetett a hatvan évvel az előtt hazánkba özönlő négyezer szovjet harckocsi tömege.

 

Tavaly több mint száz diák vett részt az ’56-os történelemversenyen és várható, hogy a kerek évforduló még több diákot motivál a részvételre. Az intézmény számára fontos küldetés, hogy olyan eseményeknek biztosítson színteret, ahol a fiatalok személyesen találkozhatnak ennek a történelmi korszaknak a szemtanúival, illetve olyan előadásokon ismerhessék meg ezt a kort, amelyek reális és tényszerű szakmai feltárással ismertetik meg őket a diktatúrák működésével. Mindebben az Emlékpont szakmai partnereivel együttműködve végzi munkáját, amelyben pályázati források is segítik a színvonalas rendezvények és kiadványok megvalósítását.

 

Miklós Péter kiemelte: az 1956-os események hőseit és áldozatait – köszönhetően a főként a rendszerváltás után megkezdődött kutatásoknak – már jól ismerjük. A náci szervezetek működtetőit nemcsak megismerhettük, de bírósági ítéleteiket és általuk büntetésüket is elnyerhették. A másik totalitárius rendszer, a kommunista diktatúra fenntartóival és működtetőivel más a helyzet. Amíg az áldozat, az annak idején szabadságvágya miatt üldözött polgár nevét ismerjük, addig az őt megverő, a rendszer működtetésében tevékeny részt vállaló személy nevét nem. Az Emlékpont – és a hasonló tematikájú kutatásokat végző más intézmények – célja nem lehet a kipellengérezés. Az a célkitűzés, hogy az eseményekben bármely oldalon résztvevők neve és motivációja váljon ismertté, s hogy a diktatúra igazi természetét megismerve megelőzhessük, hogy ilyen rendszer újra hatalomra kerülhessen.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Jönnek a SZIN-es napok

Jönnek a SZIN-es napok

Augusztus 24. és 28. között még egyszer átélhetjük azt a szabadságot, amikor koncertről-koncertre járhatunk a csillagos égbolt alatt. Teljes a fellépők sora.
Jelképesen a vásárhelyi gazdák termése is ott volt

Jelképesen a vásárhelyi gazdák termése is ott volt

Megáldották a Magyarok kenyere programban összegyűjtött lisztből készült kenyeret szombaton a pécsi székesegyház előtt megtartott ünnepségen.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.