Kultúra, oktatásDiákok Őszi Tárlat tizenötödször

2017. október 6., péntek
 
Diákok Őszi Tárlat tizenötödször

Egy kicsit az Őszi Tárlat előhírnöke lett a Diákok Őszi Tárlata, amelyet hagyományosan a Németh László Általános Iskola és Gimnázium aulájában rendeznek.

 

 

 

 

 

 

Nyilvánvalóan büszkeséggel töltheti el az alkotásokat beküldő diákokat, hogy az elmúlt évek során egyre inkább az év egyik kiemelkedő hazai képzőművészeti eseményévé vált Őszi Tárlat előhírnökeként aposztrofálják a Diákok Őszi Tárlatát, amelyet idén már tizenötötdik esztendeje rendeztek meg.

 

 

Minden évben változatos témák alapján alkotnak a diákok. Például 2012-ben a 'Zene képekben' volt az alapmottó, 2013-ban a tizenegyediken Ulm és Hódmezővásárhely partnerkapcsolatának éppen akkor 20 éves évfordulójára 'Két város egy képen – utcák, terek, tornyok Ulmban és Hódmezővásárhelyen' alkotásra serkentő címet adták. 2014-ben pedig a tánc, a mozgás, 2015-ben ’Portrék-Fények, színek, tónusok’, tavaly pedig a 'csendélet' volt a téma.

 

Idén a 'Tájábrázolás', ez az önmagában határtalan lehetőségeket magában rejtő téma határozta meg az alkotások irányultságát. Az október 6-án délután a megnyitón Árva László mondott köszöntőt, a kiállítást Szekeres Ferenc grafikusművész nyitotta meg.

A beadott művek nagy része vásárhelyi diák munkája, de többek között érkeztek pályaművek Szegedről, Sándorfalváról, Makóról és több környező településről.

 

Díjazottak:

 

I. díj

Doba Gréta 2. o  Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő:  Tölgyesi Tünde

 

II. díj

Farkas Alma 5. o Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Mucsi Zoltán

 

III. díj

Komjáti Jázmin 9.a Deák Ferenc Gimnázium

felkészítő: Zoltai Attila

 

Különdíj:

Angyal Liza 8.b Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zolta Attila

 

Díjazottak:

Gyenge Máté 2.c Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Tóth Zsuzsanna

 

Gál Anita 5.a  Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

Felkészítő: Kakuk Tünde

 

Karsai Balázs 7.a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Palásti Andrea

 

Dávid Péter 8.o Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Mucsi Zoltán

 

Patai Regina 6.a Gedói Általános Iskola

felkészítő: Bata Anikó

 

Tóth Sára 6.a Gedói Általános Iskola

felkészítő: Bata Anikó

 

Sárai Kata 9.o Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

felkészítő: Nagy László

 

Hódi Kata 8.a Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

 

Horváth Dominik 7/z Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Bárdi Andrea

 

Martonosi Dóra Orsolya 7/z Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Bárdi Andrea

 

Janovics Gréta 9.b Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Gaál Györgyi

 

Kovács Emese 11.o Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

felkészítő:Nagy László

 

Dicséret:

 

Mohai Szilárd 3.o Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Ráczné Kecskeméti Ágota

 

Bodor Anna 2.o Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Tölgyesi Tünde

 

Lovas Balázs 4.c Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Szűcs Anita

 

Hangyási Boróka Anna 3.c Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Lévai Anikó

 

Galyas Linett 3.c Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Lévai Anikó

 

Balázs Hanna 3.c Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Lévai Anikó

 

Mucsi Nelli 3.c Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Lévai Anikó

 

Nagy Anna Berta 9.a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium

felkészítő: Fülöp Ildikó

 

Soós Adél  8.a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

Felkészítő: Kakuk Tünde

 

Korom Norina 7.o Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Mucsi Zoltán

 

Dávid Péter 8.o Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Mucsi Zoltán

 

Fejes Dominik 7.b Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Palásti Andrea

 

Oláh Adrián 7.b Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Palásti Andrea

 

Posztós Róbert 3.o Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Selmeczi Tímea

 

Láda Kincső 3. o Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola

felkészítő: Rostás Istvánné

 

Birke Vivien 3.o Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Selmeczi Tímea

 

Dzurdzik Dóra 7.o Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Mucsi Zoltán

 

Sós Enikő 4.o Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Mucsi Zoltán

 

Szürös  Maja 6.o Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítő: Mucsi Zoltán

 

Imre Dorottya 2.o Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Tölgyesi Tünde

 

Oláh Dorka 3.c Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Tölgyesi Tünde

 

Kovács Emese 11.o Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

felkészítő: Nagy László

 

Barkó Adrián  Gedói Általános Iskola

felkészítő: Bata Anikó

 

Komjáti Jázmin 9.o Deák Ferenc Gimnázium

felkészítő: Zoltai Attila

 

Hódi Kata 8.a Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő:Zoltai Attila

 

Angyal Liza 8.b Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

 

 

 

 

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Fókuszban a képzőművészet

Fókuszban a képzőművészet

Vasárnap nyílik a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat, a legnagyobb múltú évente megrendezett országos képzőművészeti seregszemle, melyhez több kísérő kiállítás is kapcsolódik.
Ízes vásárhelyi hétvége

Ízes vásárhelyi hétvége

Az Őszi Hetek programsorozat keretében megrendezik a Vásárhelyi Ízök Fesztiválját október 7-8-án a dr. Rapcsák András sétálóutcán. Programok.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.