BulvárDepardieu magyar szerepben

2014. május 29., csütörtök
 
Depardieu magyar szerepben

Aláírta a Szegedi Szabadtéri Játékokkal kötött írásbeli megállapodást Gérard Depardieu, melynek értelmében ő játssza nyáron Napóleon szerepét a Háry Jánosban.

 

 

(Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok)

 

 

Depardieu a találkozó során megismerkedett az előadás koncepciójával, és úgy tűnt rögtön  egy hullámhosszra kerültek Béres Attilával, a darab rendezőjével. Megkapta a szövegkönyv francia fordítását, később méretet vettek róla a jelmezekhez és megtekintette a terveket is – Tihanyi Ildi fantáziadús ruhái elbűvölték. Az előkészületek tehát megtörténtek az augusztus 1-jei és 2-i fellépéshez, mely során az abszurd humort sem nélkülöző, családi szórakozásnak is tökéletes darabban a francia hadvezér szerepébe bújhat.

 

A daljáték előadásának szünetében pedig az sem kizárt, hogy badacsonyi borocskát fog kortyolgatni. Igaz, egyelőre nem a saját termését. Mert hogy kedveli azt a vidéket és Badacsonyban egy szőlőt is akarna venni, de a külföldiek földvásárlását korlátozó törvények miatt nem teheti. Helyette viszont most borkocsmát akar nyitni Budapesten a belvárosban. Depardieu-nak már Kanadában, Oroszországban és Franciaországban is vannak éttermei, de Budapesten is akar egyet. Mint ismeretes a francia színész híres a gasztronómia és a borászat iránti szenvedélyéről is.

 

Depardieu egyébként 13 éve a Napóleon című francia tévésorozat forgatása miatt járt már Magyarországon, de nemrég itt forgatta az Asterix-filmek következő epizódját is, nyáron pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok során a Háry János operában kapott szerepet.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diákok kirándultak a pesti zsidónegyedben

Vásárhelyi diákok kirándultak a pesti zsidónegyedben

A nyolcadikos diákokból álló csoport az Emlékpont vetélkedőjének díjazottjai.
Ez valami más! - Családi Nap az Expertben

Ez valami más! - Családi Nap az Expertben

A nemcsak programokban, szórakozásban, hanem ajándékokban is gazdag Expert Családi Nap kedvéért érdemes kiautózni, vagy kerékpárra ülni. Részletes program!
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
 
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.