SportCsúcsok a vásárhelyi atlétikában

2015. június 29., hétfő
 
Csúcsok a vásárhelyi atlétikában

A Miskolci Egyetemvárosban rendezték június 27-28-án a Magyarország 2015. évi Junior (U20) és Utánpótlás (U23) Atlétikai Bajnokságot.

 

 

 

 


A verseny egyúttal a Miskolci Atlétikai Centrum és a Tábori László (rekortán) futópálya ünnepélyes átadását is jelentette.

A szombat-vasárnapi nagy programra az izgalmas küzdelmek; az elkövetkező kontinentális bajnokságokra tekintve bíztató teljesítmények; idei legjobbak, junior csúcs; hullámzó létszámok, változó színvonalú eredmények és a jó lebonyolítás volt a jellemző.

 

A vásárhelyi Hódiák SE. sportolói ezen a versenyen nemcsak a dobogós helyek elérésében voltak eredményesek, hanem sikerült kvalifikálni a Junior Európa-bajnokságra is.

 

Héjja Antal edző a Vásárhelyi Híreknek elmondta, sajnálatosan két – igen sikeres - atléta nélkül utaztak Miskolcra, de a Hódiák SE. sportolói így is egy sor kimagasló eredményt értek el.

A jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen tanuló Kovács Leila gerelyhajításban a harmadik lett, egyéni csúcsát is megjavítva.

Vörös Márk 800 méteren 3. lett, ő is egyéni csúccsal. 1500 méteres síkfutásban pedig a dobogó második fokán végzett.

Edzője, Héjja Antal elmondta, 3:58:59-es eredményével megjavította azt a városi csúcsot, amelyet még 1971-ben Imre Ferenc állított fel.

 

A miskolci versenyek legnagyobb sikereit Szűcs Noémi könyvelhette el, hiszen 100 méter gátfutásban 3. lett, egyéni csúcsát megjavítva, majd ismét rajthoz állt és 400 méter gátfutásban aranyérmes lett.

Szűcs Noémi ezekkel és eddigi eredményeivel kvalifikálta magát a Junior Európa-bajnokságba, amely július 16-től a svédországi Eskilstuna-ban rendeznek.

 

Ez utóbbi siker is jelzi, hogy az elmúlt időszakban a Hódiák SE. sportolóinak kimagasló országos és nemzetközi eredményei Hódmezővásárhely atlétikai hírnevét öregbíti, ami újabb lendületet kap, ha elkezdődnek az atlétikai pályák kialakítása, mint arról Almási István polgármester beszélt a TAO pályázaton nyert összegből és az önkormányzat segítségével felújított Városi Stadion június 27-én tartott avatóján.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szép összegből feljeszthet Vásárhely

Szép összegből feljeszthet Vásárhely

Hódmezővásárhely közel 10 milliárd forintot fordíthat gazdaságfejlesztésre, gazdaság-élénkítő és népességmegtartó városfejlesztésre és energiahatékonyság növelésére.
Süli Ákos serdülő országos bajnok

Süli Ákos serdülő országos bajnok

Az Országos Serdülő Bajnokságon Hódmezővásárhelyen a HSÚVC sportolója, a 100 méteres mellúszás döntőjében megismételte kitűnő versenyzését.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!