Kultúra, oktatásCsak erős önbizalommal lehetünk sikeresek

2018. október 9., kedd
 

Trócsányi László igazságügyi miniszter Párizsi napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt, 2010. július – 2014. június című kötetét ismerhették meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban kedden délután a közgyűjtemény és a Századvég Kiadó közös rendezvényének látogatói. A szerzővel Lázár János országgyűlési képviselő beszélgetett.

 

 

 

 

 


– Történészként fontosnak tartom, hogy a hazáját szolgáló nagykövet akár a háttéreseményekről, akár a személyes reflexióiról feljegyzéseket vezessen, amelyek néhány évtized, vagy évszázad múlva a történetírás forrásai lehetnek – fogalmazott köszöntőjében Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője.

 

Franciaország nem lehet meg nagyság nélkül idézte Charles de Gaulle-t Nagy Zoltán, a kötetet kiadó Századvég Alapítvány oktatási- és programigazgatója, hozzátéve, hogy a régi és nem konfliktusmentes kapcsolatban élő magyarok és franciák egyaránt egyetértenek a kijelentéssel. A mai Európában két tábor figyelhető meg, az egyiket Orbán Viktor, míg a másikat Emmanuel Macron vezeti, s bár a két ország gazdasági és területi adottságai eltérőek, ugyanakkor a kultúra és a szellemi nagyság területén egymáshoz mérhetőek.

 

Trócsányi László elmondta: párizsi szolgálata idején vezetett naplója alapján készült a könyv, amelyet a miniszter nem tudományos munkának szánt, hanem a szemtanú felelősségével mutatja be a két ország időnként ellentmondásos kapcsolatát. Az igazságügyi miniszter felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére az alkotmánybírói talárt letéve vállalta a párizsi nagyköveti feladatot, amely megbízás egyébként az álmai között is szerepelt. Kihívás volt csapatot építeni, belevágni a kormányzati munkába, amely során sok segítséget kapott akkori minisztertársától, Lázár Jánostól. Akkoriban váltotta Nicolas Sarkozy elnököt François Hollande, megkezdődött a Brexit, amely során Magyarország egyik legfontosabb szövetségese kezdte meg távozását az unióból. A vízió nélküli Európa életébe ekkor robbant be a magyar miniszterelnök, ugyanúgy, mint a fiatal, energiákkal teli Emmanuel Macron. Ez már sejtette, hogy a kontinens apátiája után jelentős időszak veszi kezdetét, s eldől, milyen irányt vesz Európa.

 

Az átlag francia keveset tud Magyarországról, történelmünket nem tanulták, s a rendszerváltás előtt csak a baloldali elkötelezettségűek tartottak kapcsolatot a pártállam vezetésével, a jobboldali kötődésű értelmiség elkerülte hazánkat. A nyugati sajtó az Európai Unióban aktivizálódó Magyarország ellen támadásokat intézett, s a nagykövetnek nemcsak az volt a feladata, hogy beleálljon az igaztalan vádak elleni küzdelembe, de az igazságot személyes kapcsolatain keresztül is igyekezett megismertetni.

 

A franciáknak meg kellett érteni, hogy Magyarország megnyitotta előttük piacait, s a Horn-kormány idején nyomott áron vásárolhatták fel az ország gáz- és elektromosáram-szolgáltatását biztosító cégeket, s a velük szemben alkalmazott különadókon keresztül be kell lépniük a közterhek viselésébe. Ezen érveknek nagy részét a nagykövetnek sikerült elfogadtatni Párizsban.

 

Lázár Jánosnak az Alaptörvény megalkotása kapcsán felvetett kérdésére Trócsányi László kifejtette: az új jogszabály azt is megfogalmazza, kik vagyunk, kik is szeretnénk lenni, amely passzusok a ’68-as diáklázadások idején kikerültek a nyugati országok alkotmányaiból, és az is szignifikáns különbség, hogy a magyar jogrendszer védendő intézményként tekint a házasságra, s nem egy mindenki számára járó, szélesen értelmezhető jogra.

 

– Mi kell ahhoz, hogy a nagysághoz bátorságunk is legyen – tette fel a kérdést Lázár János, amelyre válaszként az igazságügyi miniszter az önbizalom fontosságát nevezte meg, amely nélkül nincs siker. Trócsányi László a pesszimizmus leküzdését nevezte legfontosabb feladatnak a nemzet sikeressé tételéhez. A magyar miniszterelnökünk nevét ma az egész Európai Unióban ismerik – tette hozzá, s rámutatott: az európai parlementi választások folyamatában most Magyarország komoly tényező lesz.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Tornyai alkotó szellemisége nyomán

Tornyai alkotó szellemisége nyomán

Az Őszi Tárlat megnyitójára érkező művészeket és a helyi alkotókat hívta találkozóra a mártélyi alkotóházába a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Képekkel.
Húsz gólos különbséggel győzött a HLKC

Húsz gólos különbséggel győzött a HLKC

Az előzetes várakozásoknak megfelelően sima mérkőzésen tartották itthon a két pontot a szombati, Makó elleni mérkőzésen az NBII felnőtt bajnokságban.

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.